Orbán: Egy rejtélyes erő lezárja az európai politikusok száját

20191126121745 5K8A0795
2019.11.26. 11:37

Második alkalommal rendeztek Budapesten keresztényüldözésről és üldözött keresztényekről szóló nemzetközi konferenciát. 

Orbán Viktor azzal kezdte nyitóbeszédét, hogy a magyar törzsek zöme 1100 évvel ezelőtt jött a Kárpát-medencébe, nem mi voltunk az elsők, korábban jöttek mások is, de ők eltűntek. Fajtaidegenek és kultúridegenek vagyunk a környéken, tanaink, irodalmunk, táncaink csak ránk jellemzőek – mondta Orbán, aki szerint katonai erényeink nem lettek volna elegendőek a magyarság megmaradására, a kereszténység felvétele a kulcsmomentum. 

A magyar nép és a magyar kormány hisz abban, hogy a kereszténység segíthet a népek megtartásában. Az első keresztény magyar király intelmeiről azt mondta a miniszterelnök, hogy meg kell fogadni a benne foglaltakat, le kell horgonyozni mellette. Ez a Szent István fiához írott szöveg a mai magyar politika kézikönyve is, eszerint indulat és dölyfösség nélkül kell kormányozni; ehhez tartja magát a kormány is – jelentette ki Orbán. 

Kijelentette: a keresztények üldözése Európában, Afrikában és a Közel-Keleten nem választható el egymástól, majd felsorolta, az elmúlt időszakban hány keresztényt öltek meg a világon a vallása miatt. 

Egy rejtélyes erő lezárja az európai politikusok száját, és megbénítja a karjaikat, „Európában a keresztényüldözés csak emberi jogi kérdés lehet” – mondta Orbán. Szerinte akik a keresztényüldözést csak humanitárius problémaként kezelik, azok nem beszélnek arról, ami a legfontosabb. Nemcsak emberek és közösségek, hanem egy egész kultúra áll szervezett támadás alatt, ez pedig a mi kultúránk és civilizációnk, nemcsak Afrikában, de Európában is.

„A támadás formái változatosak: népességcsere, bevándorlás, kigúnyolás, a politikai korrektség szájkosara” – sorolta a miniszterelnök, aki szerint Magyarország a muszlim bevándorlási invázió útvonalán fekszik, ezért meg kell védenie magát. 

A miniszterelnök szerint a nem távoli jövőben lesznek olyan európai országok, amelyekben a vallási-kulturális irányok meg fognak változni. Mindaz tehát, ami Szíriában, Nigériában vagy Irakban történt, sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. A kormányfő szerint az európai keresztények nagy bajban vannak, a helyzeten az segíthet, ha visszatalálnak a gyökereikhez. 

Nyitóbeszédében Azbej Tristan államtitkár azt mondta, hogy a keresztények üldözése „korunk legnagyobb és legelhallgatottabb emberi jogi válsága”, naponta 11 embert ölnek meg a világon keresztény vallása miatt, „ez a válság a Nyugat szégyenteljes hallgatása mellett zajlik”.  

Tristan szerint a világ legüldözöttebb vallása a kereszténység, ezt pedig nem lehet elhallgatni a politikai korrektség szájzárával. Hozzátette: Budapest az üldözött keresztények számára a béke szigete, valamint a keresztény szabadság fellegvára. 

(Borítókép: Orbán Viktor beszél a konferencián. Fotó: Németh Sz. Péter / Index)