Kövér: A modern korban az a szabály, hogy nincs szabály
Beszédet tartott Kövér László házelnök a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Szellemi Honvédő díjátadóján Budapesten pénteken. Az eseményről készült MTI-tudósítás alapján Idézünk pár gondolatot Kövér Lászlótól:
- A magyar múltnak sajnos megkerülhetetlen öröksége az a "vajúdás", amely az istentagadó és az istenhívő, a birodalmi internacionalizmus és a nemzeti értékrend képviselői között zajlik évszázadok óta, és bár a történelmi korok, a díszletek változnak, a bajvívás kényszere marad.
- A középkorban a bajvívásnak még voltak szabályai, de a modern világban már az a szabály, hogy nincs szabály.
- Magyar létmóddá változott a szellemi polgárháború. A jövő nemzedékeit nem lehet megóvni, csak felkészíteni a küzdelemre.
- Az egész világban zajló harc tétje, hogy az emberek meg tudják-e őrizni otthonukként az államukat, vagy "szellemi és politikai hajléktalanokká" válnak a saját szülőföldjükön.
- A magyarok most úgy érzik, hogy olyan dolgok történnek a kontinensen, amilyeneket ők már megéltek. Ők ugyanis már megtanulhatták, hogy milyen következményekkel járnak az idegen gazdasági megszállási törekvések, vagy éppen a "szellemi gyarmatosítási kísérletek".
- Magyarországot tíz éve mély politikai, gazdasági és morális válság sújtotta. A posztkommunista hatalomgyakorlás során a rendőrség által elkövetett véres utcai erőszak a Kádár-rendszert idézte, a "devizás uzsoracsapda" családok százezreit juttatta a tönk szélére.
- 2010-ben a magyar nemzet tagjai, a választópolgárok felébredtek, és az elmúlt kilenc évben csodát tettek. Ebben felbecsülhetetlen szerepet játszott a CÖF, amely megerősítette az emberek hitét az alázat, a felelősség, a hazaszeretet fontosságában.
- Százezres lélekszámú Békemenetek mutatták fel a népakaratot, és sokan személyesen tapasztalhatták meg elődeik igazságát arról, hogy magyar és lengyel két jó barát.