Az Országos Bírói Tanács támogatja Senyei György megválasztását OBH-elnöknek
További Belföld cikkek
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
Egyhangú döntéssel támogatja az Országos Bírói Tanács (OBT) Senyei György Barna megválasztását az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökének, tájékoztatta az Indexet Vadász Viktor. Az OBT szóvivője elmondta, miután Áder János megnevezte a jelöltjét Handó Tünde megüresedett posztjára, az Országgyűlés elnöke, Kövér László tájékoztatta erről az OBT-t, és kérte a jelölt véleményezését.
Már másnap, azaz szerdán személyesen meg is hallgatták Senyeit, akiről mindeddig nem sokat tudott a nyilvánosság. Annyit lehet tudni a jelöltről, hogy
SENYEI GYÖRGY BARNA A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI GAZDASÁGI ÜGYSZAKOS TANÁCSELNÖKE.
Senyei életrajza szerint bank- és hitelviszonyokkal kapcsolatos peres és nemperes eljárásokkal, korábban felszámolás és kapcsolódó perekkel foglalkozott, pályafutását – Miskolcon kezdte, és tagja az európai jogi szaktanácsadó bírák egyesületének. Igazgatási tapasztalata ugyanakkor egyelőre nincs, nem volt bírósági vezető eddig.
Az OBT szerdai közleménye szerint tagjai ülésükön megismerték a jelölt szakmai önéletrajzát és kérdéseket intéztek hozzá, majd a tanácskozási joggal résztvevő személyek véleményét is megismerve döntöttek a jelöltről.
Senyei az ülésen kinyilvánította, hogy új alapokra kívánja helyezni az Országos Bírói Tanáccsal való együttműködést, és arra törekszik majd, hogy az igazságszolgáltatást a békesség és rend jellemezze.
Arról is beszélt a beszámoló szerint, hogy az OBT és az Országos Bírósági Hivatal együttműködése a bíróságok törvényes működésének feltétele. Ebben tehát eltér az álláspontja Handó Tündéétől, azaz elődjétől. Ahogyan abban is, hogy Senyei már most hangsúlyozta azt is, hogy személyesen kíván jelen lenni az OBT ülésein.
Senyei az OBT tájékoztatása szerint hangsúlyozta a bírói hivatás tradicionális értékeit és az ítélkezési tapasztalat fontosságát, és utalt arra, hogy ezeknek az elveknek kell a bírói kinevezés, a vezetői kiválasztás és a bírák szakmai képzésében is előtérbe kerülniük. Szükséges a jövőben jobban elválasztani a szakmai és igazgatási feladatokat, mondta.
Ígéretet tett az OBT-nek arra is, hogy
úgy kíván eljárni, hogy a szervezet működését a jövőben a törvényesség jellemezze. A pályázatok kapcsán az eredménytelenné nyilvánításokat és a vezetői megbízásokat a jövőben elkerülendőnek tartja.
Senyei célja az is, hogy a bíróságról tájékoztató hírek a jövőben az ítélkezésről szóljanak.
Információink szerint az ülésen a jelölt arról is beszélt, hogy ugyan nincs igazgatási tapasztalata, de ítélkező bíró, így éppen ebből fakadóan az ítélkezők bírók szempontjait szem előtt tartva és érvényesítve tervezi vezetni az OBH-t is. Azt is mondta, az ítélkezési tapasztalata kíván építeni a bírói, és a bírósági vezetői kinevezéseknél is.
Mindezek alapján az Országos Bírói Tanács a jelölt szakmai elképzeléseit meggyőzőnek találta és – egyhangú szavazással – támogatta, erősítette meg a közlemény is. Információink szerint Senyei Györgyöt még ezen a héten pénteken az Országgyűlés igazságügyi bizottsága is meghallgatja, és várhatóan jövő kedden szavaz a parlament a megválasztásáról.
Mivel Áder János jelöltjéről van szó, a Fidesz-KDNP kétharmados többsége minden bizonnyal támogatja majd megválasztását. A megbízás 9 évre szól.
Áder János azért kényszerült jelölésre, mert Handó Tünde eddigi OBH-elnök december 1-jétől alkotmánybíróként folytatja pályafutását, miután néhány hete a Fidesz–KDNP Stumpf István helyére Handót jelölte és választotta meg 12 éves mandátummal. Arról írtunk már bővebben, hogy Handó Tünde OBH-elnöki mandátuma valójában csak 2021-ben járt volna le, és noha ezen a tisztségen a ma hatályos törvények szerint nem újraválasztható, nem ez volt az oka annak, hogy az esetleges „kimentéséről” már hónapok óta pletykáltak bírósági berkekben.