Napirendre venni sem engedte az átláthatósági rendeletet a fideszes többség az V. kerületben
További Belföld cikkek
-
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
- A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
- Reagált a Református Egyház, egyenértékűre cserélték az államtól kapott telket
- Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
- Március 15-től ismét megnyílik a rakpart
Miközben Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes polgármester a Fővárosi Közgyűlésben megszavazta az antikorrupciós átláthatósági rendeletet, saját kerületében, azaz az általa vezetett Belvárosban napirendre sem engedte ugyanezt, derült ki az V. kerületben is összefogott ellenzéki pártok Facebook-közvetítéséből.
A Tiéd a Belváros néven megalakult ellenzéki frakció ugyanis benyújtotta az Ez a Minimum! címen is futó átláthatósági rendeletet, de az V. kerületi képviselőtestület csütörtöki ülésén Szentgyörgyvölgyi kérésére a fideszesek levetették azt napirendről. A fideszes polgármester azt mondta ugyanis az ülésen (a videón kb. 19:00-tól szerepel ez a napirendi pont) , hogy örvendetesnek tartja, hogy elkezdődött erről a "gondolkodás", de sok minden tisztázásra szorul még, így a rendelet elfogadása nem időszerű, mert azt szeretné, hogy a kerületi bizottságokban dolgozzák ki még jobbá ezt a javaslatot.
Ezután Kovács Alex, az ellenzékiek egyik képviselője emlékeztette is a fideszes polgármestert, hogy miként szavazott ugyanerről a közgyűlésben, Szentgyörgyvölgyi pedig azt mondta, hogy az ugyan igaz, hogy a Főváros szintjén támogathatónak látta az átláthatóság azonnali bevezetését, de szerinte:
lehet ezt még jobbá tenni.
Mivel a fideszes többség az V. kerületben egyértelmű, hiszen 9 képviselővel rendelkezik a kormánypárt, míg az ellenzék 5 mandátumot szerzett októberben, a napirendi módosítás, azaz az átláthatósági rendelet levétele onnan, nem volt kérdés. A Tiéd a Belváros újra be fogja nyújtani javaslatát.
Emlékezetes, az október 13-i választásokat követően megalakult, új Fővárosi Közgyűlés alakulóülésén fogadta el az átláthatósági rendeletet. A főpolgármester az Átlátszó tényfeltáró portál és a K-Monitor illetve a Transparency International korrupcióellenes civil szervezetek által kidolgozott javaslatokat kívánta ezzel beépíteni a fővárosi működésbe.
A Fidesz kivonult, az ellenzéki összefogás néhol megrezgett a Városházán
Megtartotta alakuló ülését a fővárosi közgyűlés. Némi pártpolitikai villongás után jött a sok döntés: nem lesz új épület a Ligetben, Tarlós plusz pénzt kap.
Az Ez a Minimum! néven futó csomag 6 területet érint:
- a nyilvános működést,
- a közérdekű adatigényléseket,
- az átlátható gazdálkodást,
- a nyilvános közbeszerzéseket és szerződéseket,
- az önkormányzati tulajdonú cégek nagyobb átláthatóságát, valamint a döntéshozók elszámoltathatóságát.
Karácsony Gergely előterjesztésében egy sor olyan pont szerepelt, amit az Ez a Minimum! csomag is javasolt, az egyik, talán legfontosabb, hogy a fővárosi önkormányzat ezentúl
AZ ÖSSZES SZERZŐDÉST (AZ ÉRZÉKENY, PL. SZEMÉLYES VAGY MINŐSÍTETT ADATOKAT KITAKARVA) FELTESZI A HONLAPjáRA kereshető és másolható formában.
Az Ez a Minimum! kezdeményezői és a tapasztalatok szerint ugyanis az önkormányzatok jóval kevesebb adatot hoznak nyilvánosságra a működésükről és a gazdálkodásukról, mint ami elvárható lenne. Az alkotmány szerint a „közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával”, a „közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok”. Ráadásul mindez megéri a fáradtságot.
Az átláthatósági rendelet részleteiről és jelentőségéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben, az pedig évek óta közismert, hogy a Belvárosban igencsak nagy szükség lenne az átláthatóbb döntéshozatalra.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
16 perce
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
2 órája
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
47 perce
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
6 órája