Négyszáz diák maradt fűtés nélkül Gyömrőn, de nem biztos, hogy ezzel az iskola rosszul járt
További Belföld cikkek
-
Elmosta a vihar a Ferihegyi repülőteret, több órás késésekre lehet számítani
- Lecsapott a jégeső Magyarországra, diónyi darabok hullottak az égből
- Érdemes résen lenni, csalók küldenek SMS-t a rendőrség nevében
- Dübörög a paksi beruházás, Szijjártó Péter a Roszatom vezetőivel tárgyalt Isztambulban
- Négyes karambol volt Pilisvörösvár és Piliscsaba között, teljes az útzár
Egy hete nincs fűtés a gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola főépületében. A régi kazán hibásodott meg, és mivel a javítása eltart egy ideig, az iskola teljesen kihűlt. A diákoknak ezért csak rövidített órákat lehet tartani.
A dolog pikantériája ugyanakkor az, hogy a most meghibásodott kazán helyére négy éve már megvásároltak két vadonatújat, amelyek azóta sem lettek beszerelve.
2015-ben ugyanis az iskola alagsorát elöntötte a víz, ezért akkor a biztosító állta volna a kazáncserét. Ekkor az iskola fenntartója még Gyömrő városa volt, élén Gyenes Levente polgármesterrel. Az adócsalás miatt elítélt és lemondatott korábbi polgármester, akit idén ősszel újra megválasztották, azt mondja: a négy éve vásárolt új kazánok nem voltak kompatibilisek az iskolaépület régi, elavult fűtésrendszerével.
![Mihály Dénes Vocational School in Gyömrő, Hungary](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3072/30724/307246/30724687_c6796a6cb271169c857e2e28ac3d2277_wm.jpg)
Gyenes az Indexnek azt mondta, 2015-ben az új kazánok megvásárlása után a város 2016-os költségvetésébe elkezdték betervezni azt a 12-15 milliós tételt, amibe a Weöres Sándor Általános Iskola teljes fűtési rendszerének modernizációja került volna akkori áron.
A kifizetett új kazánokat viszont soha nem hozták el a forgalmazótól.
A polgármester magyarázata szerint azért, mert nem akarták, hogy az új berendezések garanciája addig ketyegjen, amíg nem kompatibilis a fűtési rendszer, és ezért nem beszerelhetőek a kazánok.
A fűtésrendszer korszerűsítésére azonban már nem történt meg, az általános iskola ugyanis a várostól átkerült a Monori Tankerületi Központ fenntartásába. A Klebelsberg Központ (Klik) tájékoztatása szerin a fenntartóváltáskor az új kazánokat a tankerület nem kapta meg.
Bár az ATV szerint a kazán mostani meghibásodása miatt fűtés nélkül maradt 400 gyerek és 30 pedagógus most kabátban kénytelen végigcsinálni a rövidített órákat, hosszú távon egyáltalán nem biztos, hogy rosszul jött a Weöresnek, hogy az öreg kazán most meghibásodott.
Az Index kérdésére reagálva a Klik ugyanis az írta:
Az Ön által említett kazánokról a tankerület tájékoztatást kért az Önkormányzattól. Tájékoztatásuk szerint a kazánok bármikor rendelkezésre állnak.
Amikor hétfőn arról kérdeztük Gyenes Leventét, hogy mikor szerelhetik be a négy éve megvásárolt kazánokat, a polgármester még nem tudott arról, hogy ez a fűtésrendszer modernizációja nélkül egyáltalán megvalósulhat-e.
Ehhez képest a Klik hétfő esti válaszában már arról tájékoztatott bennünket, hogy a Monori Tankerület a teljesen új fűtésrendszer megterveztetését 2020-ban, a gyömrői önkormányzattal együtt működve megvalósítja. Vagyis a jelek szerint éppen a mostani fagyoskodás gyorsította fel a folyamatokat, és így már jövőre megtörténhet a kazánok beszerelése.
A Klik tájékoztatása szerint a soron kívüli javítási munkálatok most 1,6 millió forintba kerültek, és mától újra lehet fűtés az iskolában. Gyenes Levente ugyanakkor azt is elmondta, hogy mivel a Weöres Sándor főépülete kihűlt, csak csütörtökre vagy péntekre várható, hogy sikerül ismét felfűteni az iskolát.