Közlekedni a Budakeszi úton? Na, azt nem lehet.

2019.12.18. 08:18

Többórás dugóban állásra számíthat az, aki a Budakeszi úton akar bejutni vagy éppen kijutni a fővárosból. Ezen a szakaszon nemcsak a karácsonyi őrület miatt van óriási forgalom, hanem azért is, mert kedden csőtörés történt, és emiatt lezárták a fél útpályát, hogy elkezdődhessen a vízvezeték megjavítása. 

Egyik olvasónk arról számolt be, hogy  tegnap három órát ült a dugóban. Úgy tudni, a munka ma is folytatódik, így aki teheti, Budaörs felől közelítse meg Budapestet, vagy januárig inkább vegyen ki szabadságot.

A helyzet szerda reggel sem jobb. A Google Maps a Budakeszi utat reggel nyolc után néhány perccel végig pirossal jelölte.

2

A megnövekedett forgalom miatt a Budakeszin élők egyébként egyre jobban szenvednek. Győri Ottília polgármester a Budakörnyéki TV műsorában arról beszélt, hogy „az elkövetkező öt évben mindent szeretne megtenni a Budakeszi út buszsávjának megvalósítása érdekében, és szeretné, ha a Budakeszit elkerülő út helyi közlekedésre vonatkozó hatásának vizsgálata is elkészülne a ciklus végéig”.

A polgármester szerint a közlekedéssel ebben a ciklusban valamit tenni kell, mert a budakesziek életét nagyon megkeseríti. Ebben az önkormányzatnak lépnie kell, eredményeket is kell elérnie. A lépéseikről tájékoztatni is fogják a lakosságot, hogy „ne azt higgyék, hogy csak itt ülünk a hivatalban, hanem igenis beleállunk ezekbe az ügyekbe is” – idézte Győri Ottílát a Budapestkörnyéke.hu.

Önnek meddig tartott ma az út?
Küldje el nekünk!