Halálra gázoltak egy gyalogost Kiskunmajsán, elkapták a sofőrt

2020.01.01. 07:03

Kiskunmajsán, a Fő utcában 2020. január 1-én 3 óra 45 perckor egy személygépjármű eddig tisztázatlan körülmények között elütött két gyalogost. A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset következtében az egyik gyalogos, egy 29 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik gyalogos, egy 26 éves nő pedig megsérült.

Friss:  A sofőrt, aki a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott tovább, azóta a rendőrök elkapták. A 28 éves férfi autójának betört szélvédője miatt lett gyanús a baleset közelében ellenőrzést végző rendőröknek. Ekkor ugyan még a balesetről bejelentés nem érkezett, de utánamentek a gyanús járműnek, és megállították. Mivel felmerült, hogy a sofőr esetleg alkoholt fogyasztott,  így előállították, majd segítségnyújtás halált okozó elmulasztása bűntette és halált okozó ittas járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport