Beismerő vallomást tett a kőbányai gyilkosság feltételezett elkövetője
Kihallgatása során beismerő vallomást tett a kőbányai gyilkosság feltételezett elkövetője, a 22 éves K. Dániel.
Az egyik szomszéd vércseppeket látott egy első emeleti lakásnál és a folyosón is, ezután riasztották hétfő este a rendőröket ahhoz a Harmat utcában található kőbányai házhoz, ahol egy háromgyerekes anyát halálra késeltek. A rendőrség kedden egy közleményt adott ki, amely szerint sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, és még aznap este a XVII. kerületben el is fogták a férfit.
K. Dánielt emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, illetve vették őrizetbe.A támadó minden előzmény nélkül egy bozótvágó késsel vagdosta meg áldozatát. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a Népszavának azt mondta, hogy az áldozatot és a gyanúsítottat csak annyi kapcsolhatta össze, hogy egy házban laktak.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.