Megölte testvérét, majd rágyújtotta a házat
Testvére gyilkolta meg azt a mórahalmi férfit, akinek holttestét egy leégett családi házban találták meg szombaton a homokháti kisvárosban - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t.
Mint arról mi is beszámoltunk, teljes terjedelmében égett egy körülbelül hetven négyzetméter alapterületű családi ház és a mintegy huszonöt négyzetméteres melléképülete szombaton Mórahalmon, a Cinke dűlőben. A tűzeset oltási munkálatai után a katasztrófavédelem munkatársai egy holttestet találtak a helyszínen. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi halálát gyilkosság okozta - közölte Deák Sándor.
A nyomozók a bejelentéstől számított 12 órán belül azonosították, elfogták, előállították, majd őrizetbe vették a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A megalapozott gyanú szerint a húszéves férfi egy vitát követően leszúrta a testvérét, majd rágyújtotta a házat. Kihallgatása során a gyanúsított beismerő vallomást tett, ellene emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók kezdeményezték a férfi letartóztatását.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.