Éhségsztrájkol a csantavéri bérgyilkos

2020.01.10. 08:55

Méltánytalannak tartja a szerb-magyar állampolgárságú, háromszoros emberöléssel és csalással gyanúsított D. Csaba, hogy az ügyészség nem engedélyezte számára, hogy a sajtónak személyesen nyilatkozhasson arról, hogyan került a bűn közelébe, és a hazugságvizsgálatához sem járultak hozzá. A 38 éves férfi emiatt éhségsztrájkba kezdett, nyilatkozta a Borsnak D. Csaba ügyvédje. A hazugságvizsgálatot D. Csaba azért kérte, mert poligráffal tisztázná magát. Az, mondjuk, nem világos, hogy pontosan mi alól, hiszen mint azt tegnap az Index is megírta, a belgrádi emberölést, amikor egy szerb maffiózó egyik rokonával végzett, biztonsági kamera is rögzítette. A csütörtöki hírek szerint D. Csaba nem is tagadta a gyilkosságot, ugyanakkor azt mondta, az életére törtek, merényleten kívül pedig nem maradt más választása.

D. Csabát a legfrissebb, szerb ügyön túl azzal gyanúsítják, hogy 2018 szeptemberében hidegvérrel végzett egy vecsési vállalkozóval a Pólus Center mögött, Hollandiában pedig egy étteremben ölhetett meg egy horvát férfit. Lapinformációk szerint D. Csabát egy spanyolországi gyilkossággal is összefüggésbe hozták. Novemberi kihallgatásakor a szerb-magyar állampolgárságú férfi azt mondta, hogy a magyarországi gyilkossághoz egy Skorpióhoz hasonló géppisztolyt használt és megmondta azt is a rendőröknek, nagyjából hol található a fegyver, amit egyébként Budapesten rejtett el. Később ezt a hatóságok keresték is, elvitték magukkal D. Csabát is, de nem találták meg a fegyvert.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport