Fábián, Sebestyén
-3 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Kizárják az MSZP-ből a Fideszhez átállt képviselőt, aki miatt előrehozott választás lehet Törökbálinton

2020.01.14. 07:28

Még az előrehozott választás is benne van a levegőben, mondta Szőke Péter, az ellenzéki pártok őszi közös civil polgármesterjelöltje a 444.hu-nak, miután kiderült:

egy szocialista önkormányzati képviselő teljesen átállt a Fideszhez október 13. óta.

A cikk szerint emlékeztet arra, Törökbálinton október 13-án a polgármesteri címet ugyan a fideszes Elek Sándor nyerte el, de a testületben az ellenzéki pártok kerültek többségbe. Képviselői helyet szerzett 4 civil, 1 momentumos, 1 LMP-s és 1 szocialista képviselő, velük szemben pedig a polgármesterrel együtt öt Fidesz-KDNP-s ül. Tehát elvileg a 12 fős testületben 2 fős többsége van az ellenzéknek.

Csakhogy az MSZP helyi elnöke, Szentmiklósi-Tóth Tamás a választást követően fizikailag is átült a politikai ellenfelekhez, és rögtön az első ülésen a fideszes polgármestert támogatta szavazataival. Így pedig a testület felállása 7-5-ről 6-6-ra módosult. Az ellenzék előnye elolvadt. Patthelyzet alakult ki.

A 444.hu cikkében szerepel, hogy az új testületben Szentmiklósi-Tóth számos ellenzéki javaslatot a Fidesszel közösen leszavazott, illetve tartózkodásával megakadályozott. Voltak különösen kirívó esetek, például nem támogatta azt az ellenzéki beadványt, ami szorgalmazta, hogy a város működjön átláthatóbban, tehát a települést érintő összes szerződés, a vagyonnyilatkozatok, a pályázatok, amiken Törökbálint elindul és közérdekű adatigénylések legyenek nyilvánosak.

Döntéséről a képviselő nem kívánt nyilatkozni, ugyanakkor a portál felhozta egy másik, ennél is szokatlanabb húzását a szocialista politikusnak, aki egyébként a polgármesteri székért is indult. A 2019. december 18. ülésen ugyanis több fideszes képviselővel együtt Szentmiklósi-Tóth Tamás indítványozta, hogy Elek Sándor fideszes polgármester havi bruttó illetménye háromszorosának megfelelő összegű jutalmat kapjon.

Szentmiklósi-Tóth ezt a lépést azzal magyarázta a lapnak, hogy a polgármesterek ezt a jutalmat általában meg szokták kapni minden évben, tehát ez egy bevett szokás Törökbálinton, szerinte ugyanis a fideszes polgármester a munkája alapján 

inkább megérdemli a jutalmat, mint azok a képviselők, akik most felveszik a fizetésüket, és nem csinálnak semmit.

Szentmiklósi-Tóth a fideszesekkel közösen leszavazta azt az ellenzéki előterjesztést is, hogy az önkormányzat által közpénzből finanszírozott lap igyekezzen hitelesen, kiegyensúlyozottabban tájékoztatni, és azt is, hogy a költségvetés egy kis hányadában, a közösséget bevonva vezessék be a részvételi költségvetést.

A szocialista "átállás" egyébként nem előzmény nélküli Törökbálinton, hiszen a törökbálinti ellenzéki egyik tagja már a kampány alatt lebukott, ugyanis a titkos kampányanyagot Google Drive-ról megosztotta a fideszes kampány irányítójával. A szivárogtató egy bizonyos Kun Anna volt, aki később ki is ugrott az ellenzéki együttműködésből és a fent említett szocialista vezetővel, Szentmiklósi-Tóth együtt külön indultak el a választáson.

Ugyanakkor október óta Szentmiklósi-Tóth teljes átállásával a kiegyenlített erőviszonyok miatt a testület nem tudott sem bizottságokat létrehozni, sem alpolgármestert választani és esélyes, hogy a költségvetést sem fogják tudni megszavazni. Magyarán a törökbálinti városvezetés gyakorlatilag lebénult, ami valóban előrehozott választásokat vonhat maga után.

Frissítés: az MSZP elnöke Szentmiklósi-Tóth Tamás, a Fideszhez átült törökbálinti MSZP-s önkormányzati képviselő párttagságának felfüggesztését és a pártból történő kizárását kezdeményezi. Tóth Bertalan erről Facebook-oldalán számolt be, közölve, az MSZP-ben zéró tolerancia van érvényben a Fidesszel történő együttműködéssel szemben minden szinten. Mint írta, 

Szentmiklósi-Tóth Tamás a magatartásával óriási károkat okoz a Fidesszel szemben álló erőknek, ami elfogadhatatlan.

Tóth Bertalan posztja: 

Eközben ugyanakkor a Momentum elnöke közölte:  a törökbálinti Momentum hónapokkal ezelőtt, már a kampányban jelezte az MSZP vezetőségének, hogy a helyi MSZP együttműködik a Fidesszel, valamint bizonyítékok voltak rá, hogy Szentmiklósi-Tóth párttársa már a nyáron összellenzéki kampány dokumentumokat juttatott a helyi fideszes kampányvezetésnek.

Az MSZP vezetősége mégsem tett semmit

 – írta Fekete-Győr András közleményében, mely kezdeményezi, hogy vezesse be az MSZP a kettős párttagság tilalmát, hogy ne lehessen senki egyszerre fideszes és MSZP-s. Azt is írta:

2022-ben csak akkor lesz esélye az ellenzéknek, ha képes megtisztulni, és képes megszabadulni az olyan megélhetési ellenzékiektől, mint Szentmiklósi Tóth-Tamás. Ha az ellenzék nem számol le minél korábban a Fideszt segítő politikusaival, akkor könnyen lehet, hogy nem “csak” egy egyszerű önkormányzati többséget veszít majd el, hanem akár a kormánytöbbséget is, ezzel további éveket biztosítva Orbán Viktor ámokfutásának.