Álmos
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Aki nem látja az orosz fenyegetést, az vak vagy orosz ügynök

2020.01.15. 22:24

Mi a jobb? Egy véreskezű diktátor, aki megállítja a dzsihadista terrort – vagy ne legyen diktátor, de cserébe lepjen el mindent a káosz?

– vetette fel Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára a közel-keleti demokráciaexportról szóló szerda délelőtti panelbeszélgetésben az „Exportálható-e a demokrácia?“ című konferencián. A Republikon Intézet és az Athenaeum Kiadó a Szilágyi Dezső téri Trip hajón tartotta meg Veiszer Alinda moderálásával a könyvbemutatóval egybekötött rendezvényt, ahol első körben a közel-keleti térségről, majd egy második beszélgetésen a NATO jelentőségéről és jövőjéről volt szó.

A konferenciát az Athenaeum most megjelent könyve kapcsán rendezték: Marcia Mitchell és Thomas Mitchell Egy kém az iraki háború ellen című regénye Katharine Gun történetét dolgozta fel. Gun a brit titkosszolgálat egyik ágánál, a GSHQ-ban dolgozott kínai fordítóként, így jutott el hozzá egy levél 2003 januárjában. Ebből derült ki számára, hogy az Egyesült Államok illegális módszerekkel próbálta elérni az iraki invázió támogatását az ENSZ-ben. A levelet kiszivárogtatta, majd fel is adta magát munkaadójánál – és bár eljárás indult ellene, a brit állam végül visszavonta a keresetet. A könyvből film is készült Keira Knightley főszereplésével Office Secrets címmel, egyelőre Magyarországon még nem mutatták be, ellentétben a regénnyel.

Bartha Dániel, az Euro-atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány (CEID) ügyvezető igazgatója nyitotta meg a konferenciát: szerinte a könyvben megszólalók többsége hősként ünnepelte Gunt, de felidézte Tony Blair akkori brit miniszterelnök mondatait is arról, hogy az információk kiszivárogtatása nem maradhat büntetlenül. Emiatt az úgynevezett whistleblowerek (magyarul kb. közérdekű bejelentők) pengeélen táncolnak abban a kérdésben, mi a fontosabb: a közérdek, vagy az állami titoktartás?

Diktatúra vagy őskáosz

Az első panelbeszélgetésen szó esett nem sak Katharine Gun szivárogtatási dilemmájáról, de az iraki beavatkozás kérdéséről is: Rostoványi Zsolt szerint az Egyesült Államoknak „revansot kellett adnia” a 2001. szeptember 11-i terrortámadásra, ezt a szerepet töltötte be elsősorban a 2003-as invázió. Az elhatározás tehát megvolt Irak megtámadására, már csak egy indokot kellett rá találni – ezek lettek volna a Szaddám Husszein vezette iraki rezsim biológiai tömegpusztító fegyverei, melyekről ma már biztosan tudjuk, hogy nem léteztek.

Dobrovits Mihály, a BCE doktori iskolájának tagja szerint Szaddám a Közel-Kelet legvéresebb kezű diktátora volt, aki már a kilencvenes évek elején is kiprovokált egy konfliktust a régióban. Az viszont dilemma elé állította az USA-t, hogy vajon meg kell-e dönteni a diktátort – ahogyan az a cikk eleji idézetben is szerepel, ha megdöntik a diktatúrát, abból csak az őskáosz alakulhat ki, mondta Rostoványi.

Demokráciát exportálni ugyanis a közel-keleti régióba nem lehet, ebben a panelbeszélgetés minden résztvevője egyetértett.

Egyedül Tunéziában lett sikere a demokratizálási kísérletnek, a régió többi országában viszont a társadalom törzsi alapokon szerveződik, amit az USA nem tudott hova tenni. Magyarics Tamás, az ELTE tanára szerint ugyan volt nemzetépítő-demokratizáló szándék az amerikaiak részéről, hosszútávon azonban ők sem tudták ezeket a célokat aktívan támogatni sem Irakban, sem Afganisztánban.

Végtelen háború a létminimum alatt

Spät Eszter kurdológus viszont arról beszélt, hogy az iszlám társadalmakban is jelen van a szabadság és az igazságosság iránti vágy – azonban nem tudják kifejezni, konkrétan mit várnának a demokráciától. Dobrovits szerint pedig nem is feltétlenül ugyanabban a történelmi időben élünk, hiszen a világ minden pontján mások a társadalmi-kulturális viszonyok:

Magyarországon még a legsötétebb ötvenes években is lehetett Schopenhauert, vagy John Stuart Millt olvasni – Üzbegisztánban ezek a nevek szinte ismeretlenek, és még ezt a tudásanyagot is a szovjeteknek kellett odaimportálni.

Rostoványi arról is beszélt, hogy jelentős különbségek vannak fejlettség szempontjából a közel-keleti országok között: míg az amerikaiak első számú szövetségese, Szaúd-Arábia már az olaj utáni jövőt készíti elő, a legtöbb közel-keleti ország lakossága a létminimum alatt él. Az állandó háborús helyzet miatt pedig nincs is alkalmuk felzárkózni: bár valószínűleg még Szaúd-Arábiánál is több olaj van Irak térségében, az ország 1890 óta „végigháborúzta a jelenét”.

Kézfogás: igen – összebújás: nem

A konferencia második részében már a NATO-ról volt szó Jeszenszky Géza, Kovács László és Balázs Péter egykori külügyminiszterekkel, valamint Szent-Iványi István volt külügyi államtitkárral. Jeszenszky szerint a szervezet szavatolja a régió biztonságát, a szomszédsági konfliktusok elkerülését – másrészt védelmet nyújt Oroszországgal szemben:

Bár Oroszország a Varsói Szerződés után nem tűnt fenyegetőnek, de nem ért véget a történelem, hiszen az orosz medve majd jól kialussza magát – és egyszer majd felébred, gondoltuk mi Antall Józseffel

– mondta a külügyminiszter. Utóda, Kovács László szerint az MSZP-ből többen is felvetették minisztersége idején, miért nem választotta Magyarország az osztrák utat, azaz a semlegességet. Mint mondta, Ausztriának nem kellett sohasem bizonyítania, hogy egy nemzetközi konfliktusban a NATO mellé állna – Magyarország viszont a Varsói Szerződés egykori tagjaként rá volt kényszerítve arra, hogy így mutassa ki euroatlanti elkötelezettségét.

Ma hazánk viszont NATO-tagként az egyik legbarátibb viszonyt ápolja Oroszországgal, vélték a panel résztvevői.

„Jó kereskedelmi partner lehet Oroszország Magyarország számára, kezet lehet velük fogni, de nem kéne velük ágyba bújni”

– mondta Balázs Péter. Szent-Iványi szerint Oroszország egyenesen komoly katonai fenyegetést jelent Európának, és „aki ezt nem látja, az vagy vak, vagy orosz ügynök”. Budapest politikailag rengetegszer tett már szívességet Moszkvának, katonailag viszont igyekszik a NATO-missziókkal és fegyvervásárlásokkal kiváltani a NATO-tagországok bizalmát is. Tavaly például hazánk volt Németország legnagyobb fegyvervásárlója – ezt nevezte Szent-Iványi fegyvervásárlási külpolitikának, ami szerint a német páncélosok vételéért cserébe a Fidesz egyelőre bent maradhatott az Európai Néppártban.

Bele kell állni Európának a konfliktusokba

Hasonló tranzakcionális külpolitikát folytat Donald Trump amerikai elnök is, ami miatt viszont egy belső válság alakult ki a NATO-ban: ugyanis ha kap érte elég pénzt, akkor Európa biztonsága is csak egy elcserélhető árucikk Szent-Iványi szerint. Holott, bár az új politikusgenerációnak nem tapasztalta a szovjetek jelentette fenyegetést, de a régi tapasztalat ma is érvényes: az oroszok ellen együtt kell fellépnie Európának és az USA-nak, vélte Jeszenszky.

Balázs Péter szerint nem csak Moszkva jelent veszélyt Európa jövőjére: a kibertámadások, a migráció, vagy akár az energia- és ivóvízellátás megtámadása ellen csakis egy erős Európai Unió tud a leghatékonyabban fellépni. Egy erős EU-nak pedig szüksége van a brexit után is egy stabil Egyesült Királyságra, meg kell találni a közös hangot Törökországgal, nem szabad elengedni Ukrajna kezét – és meg kell enyhíteni Oroszországot is.

Ha az USA a maga útját járja, akkor Macron szerint Európának is a saját útjára kell lépnie, sőt: Von der Leyen asszonynak is ez a stratégiája, hogy az Európai Unió geopolitikai stratégiai szereplővé váljon. Aki nem tudja megvédeni magát, az kitettje lesz a konfliktusoknak – ezért bele kell állni a konfliktusokba, tényezőként

– mondta Szent-Iványi, aki szerint viszont a novemberi amerikai elnökválasztásig egyelőre hibernált állapotban marad a NATO. Trump újraválasztása esetén tovább mélyülhet szerinte a szervezet belső válsága, de a demokrata elnökjelölt-aspiránsok között is vannak aggasztó nézetek – példaként erre a közvélemény-kutatásokban egyre erősödő Bernie Sanderst említette. Kovács László pedig megemlítette a sokszor pedzegetett orosz befolyást is Trump 2016-os megválasztásában – erre ugyanis idén ősszel újra kísérletet tehetnek.