Donát
1 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Csuka Tamás: Nem mondtam olyat, hogy a Helsinki csótányokat vitt a váci börtönbe

2020.01.20. 10:31 Módosítva: 2020.01.20. 10:40

Csuka Tamás szerint ő nem mondott olyat, hogy a Helsinki Bizottság gyufásdobozban csótányokat csempészett a váci fegyházba, hogy ezzel lejárassák a börtönt. A nyugalmazott református püspök az Indexnek azt mondta telefonon, hogy az MTI-ben megjelent tudósítás (ennek nyomán a beszédről mi is beszámoltunk) során „teljesen kiforgatták a szavait”.

Állítása szerint vasárnap délelőtt Kismaroson, a málenkij robot áldozataira tartott megemlékezésen azt mondta, hogy „a dörzsölt és minden hájjal megkent elítéltek egymásnak adogatták a dobozba a poloskát meg a csótányt”, amikor tudták, hogy jön a körülmények ellenőrzésére a Helsinki Bizottság, hogy „eljátszhassák nekik, hogy itt milyen rosszak a körülmények”.

Normális ember ilyesmire nem is gondol

– szögezte le kérdésünkre a lelkész, aki szerint a poloskákat zárkáról zárkára adták egymásnak a rabok. „Vannak poloskák a börtönben, ez tény, de sajnos a kórházban is vannak, és még hozzánk a gyülekezeti házba is bejönnek.”

Csuka hozzátette, ő a hétvégén elmondott beszédében éppen a Helsinki Bizottságot vette védelmébe, hogy „őket rázzák át vagy próbálják átrázni az elítéltek”. A lelkész megjegyezte, a rendezvényen jelen lévő gyülekezet tudja igazolni, amit elmondott, és úgy tudja, hogy a helyszínen felvétel is készült.

Frissítés

A Váci Mérték Facebook-oldalára felkerült Csuka vonatkozó gondolatmenete, a lelkész szó szerint a következőt mondta: 

"Felháborodik a lelkem, mert '90 óta én bejárok a váci fegyházba, és amikor a Helsinki Magyar Bizottság látogatóba jött, akkor nevetve mesélték, hogy gyufásskatulyákban kértek be csótányokat, és egymásnak adogatták a zárkában, így bizonyítva, hogy milyen nehéz körülmények között élnek". 

Miután megjelent a Váci Mérték oldalán a felvétel, a Helsinki Bizottság közölte, hogy beperlik az MTI-t. 

"Csuka Tamás református lelkész határozottan tagadja, hogy arról beszélt volna, miszerint a Magyar Helsinki Bizottság csótányokat juttatott be a váci börtönbe. Pedig az MTI, a nemzeti hírügynökség tegnapi tudósítása ezt állítja. Itt valaki hazudik. Hogy kiderülhessen a teljes igazság, ki hazudik, ki sértette meg a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét, mi az MTI-t fogjuk beperelni. A jogcím: jó hírnév megsértése valótlan tény híresztelése útján" - írták közleményükben.