Géza
6 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Levélben kért bocsánatot a győri diák, aki megkéselte a tanárát

2020.01.21. 06:35 Módosítva: 2020.01.21. 06:37

A Blikk úgy tudja, hogy levélben kért bocsánatot az a 17 éves győri diák, aki még tavaly szurkálta meg késsel fizikatanárát, mert az hármast adott neki. A levélben állítólag azt írja, hogy

senkit nem akart bántani, és nem érti, miért borult el így az agya.

A tinédzser jelenleg is őrizetben van, de nagyon reméli, hogy levele eljut az osztálytársaihoz és az osztályfőnökéhez. A bulvárlap úgy tudja, hogy a korábbi mintadiák az őrizetben jól viselkedik az őrökkel és együttműködik a kirendelt pszichológussal is.

Még tavaly decemberben történt a győri Jedlik Ányos középiskolában, hogy a fiú többször megszúrta a bicskájával az 51 éves fizikatanárát, aki egyben az osztályfőnöke is, mert az hármast adott neki korábban. Az óra előtt a fiú jelezte a többieknek, hogy bosszút áll a nőn a hármasra osztályozott dolgozat miatt. A tanárnő súlyosan megsérült, és meg kellett műteni.

A Blikknek nyilatkozott a fiú ügyvédje is, aki szerint az orvosi szakvéleménytől függ, hogy az eset büntetőjogi kategóriába tartozik-e, vagy egészségügyibe, de az erről szóló iratok még nem készültek el.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport