Eleonóra
-2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Gyurcsánynak nem adták ki a lázas gyerek gyógyszereit, a betegnek magának kellett visszamennie

2020.01.23. 09:38

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szomorúan tapasztalta meg, hogyan van hatással a gyógyszerek kiváltásával kapcsolatos új jogszabályi környezet a valós életre. Lesújtó véleményének a Facebookján adott hangot. Azt írta, hogy az egyik gyereke megbetegedett, de a szabályváltozások miatt ő maga apaként nem válthatta ki a receptet, hanem haza kellett mennie. A gyereknek kellett felöltöznie, majd elmennie a gyógyszerekért.

Gyurcsány lánya, Anna, kezdődő tüdőgyulladással fekszik otthon, írja a Demokratikus Koalíció elnöke, akit a lánya megkért, hogy váltsa ki a recepteket. Ehhez elküldte a személyijéről a fotót is. Gyurcsány úgy tervezte, hogy az antibiotikumot e-recepten keresztül kiváltja, amihez megkapta a lánya személyi igazolványának fényképét, TAJ-számát, amit aztán szépen bemutatott egy patikában.

Amikor sorra került kiderült, hogy így "ez nem lehetséges". A DK-elnök hiába értetlenkedett, és hivatkozott arra, hogy a gyerek mégiscsak betegen otthon fekszik, a patikus szerinte megkövetelte, hogy személyesen vegye át a beteg.

Dehát lázasan fekszik - replikázom. Ez a szabály - mondja szenvtelenül a patikus.

Lágyan kérem, érvelek. Itt a személyi igazolványa, az enyém is, láthatja, hogy a lányom, ha kell hozom meghatalmazást.

Így sem engedett a patikus, ezért Gyurcsány hazament, ami után „a beteg, lázas gyerek felöltözik és Tamás fiammal autóba ülnek, hogy végre megkapják a gyógyszert".

A DK-elnök nem érti az új szabályozást, „amitől nem egyszerűbbé, hanem nehezebbé válik a beteg élete".

Mi az Isten ez? E-recept csak személyes átvétellel - írta.

A történet szívfacsaróan fájdalmasan mutatja be a Népszava által a héten taglalt szabályváltozást, amiről azt írták, „komoly fennakadások vannak a patikákban országszerte, a gyógyszer-felírási igazolások kötelező alkalmazásának eltörlése a hónap eleje óta gyakran hozza megoldhatatlan helyzetekbe a gyógyszerészeket".