Edina
0 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Új BKK-vezér: Ideje felzárkózni az európai jó példákhoz

BJASZ20180925028
2020.01.28. 12:13
E-jegyrendszer, dugódíj, 14 év alattiak ingyenjegye, Lánchíd, forgalomcsillapítás, kerékpárutak, együttműködés Vitézyékkel – kifaggattuk Varga Ivettet, a BKK új vezérigazgatóját. Kinevezése után rögtön interjút kértünk tőle, végül írásban válaszolt kérdéseinkre.

Az már önmagában nagy elismerés, hogy ilyen erős mezőnyben nőként versenyben tudtam maradni, de ez legalább annyira köszönhető egy új, sokkal nyitottabb városvezetői szemléletnek, mint nekem

– írta Varga Ivett arra, mennyire tartja fontosnak, hogy Budapest történetében ő lesz az első női vezetője egy fővárosi közlekedési cégnek.

Egyik legfontosabb ügyként az elektronikus jegyrendszert emelte ki. 

Nem titkolt célunk, hogy a jogszabályok adta lehetőségek figyelembevételével saját kézben tartsuk a BKK teljes elektronikus szolgáltatási platformját, ide értve az e-jegyrendszert is. A cégcsoportnál jelenleg számos elektronikus alapú, egyelőre egymástól részben független rendszer működik, ezek integrációjával valós idejű, a közlekedésirányítás és szabályozás területén is versenyképes rendszert hozhatunk létre

– közölte. Emellett folytatni kell a kötöttpályás beruházásokat, a villamos- és trolibuszbeszerzéseket, és legalább ilyen kiemelt feladat a gyalogos- és kerékpárosbarát beavatkozások megvalósítása is, tette hozzá.

Rendszerváltás a BKK-nál?

A BKK elmúlt időszakban elkopott hatásköreivel, például a közútkezelés elvesztésével kapcsolatban megjegyezte, hogy az embereket elsősorban az utak minősége érdekli, nem pedig az, hogy ki és miért nem javította a kátyút. A főváros és az agglomeráció közlekedésszervezését és közlekedési fejlesztéseit komplex rendszerként kell kezelni, ez igaz a stratégiai közútkezelésre is. A lényeg nem feltétlenül és kizárólagosan a szervezeti struktúrán van, hanem azon, hogy az érintett szereplők ezen a területen is közösen dolgozzanak, a felelősségi körök egyértelmű lehatárolásával, írta.

A Vitézy Dávid vezette BFK-val Varga Ivett jó együttműködésre számít:

Vitézy Dáviddal régóta ismerjük egymást, kiváló közlekedési szakembernek tartom, s mint ilyen, ő is a város fejlődését tartja szem előtt. Addig minden rendben lesz, amíg közösen tudunk dolgozni a budapestiekért, és a főváros is megkapja a legfontosabb fejlesztéseihez szükséges forrásokat

– közölte.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e rendszerváltás a BKK-ban, Varga Ivett azt válaszolta, hogy a modern, városi közlekedésben a környezettudatos megoldásoknak kell elsőbbséget élvezniük, és ebben legfőbb ideje felzárkózni az európai jó példákhoz. A legújabb kutatások szerint például egy elektromos car-sharing gépjármű akár 12, magántulajdonban lévő személyautót is kiválthat, bár ő inkább az aktív mobilitás (például a kerékpár) híve. Hozzátette: jelenleg 8 milliárd forintot is meghaladó kerékpáros fejlesztés van folyamatban, és hamarosan elindul az EuroVelo hiányzó fővárosi szakaszának előkészítése is. A jelenleg belvárosi autópályáknak tekinthető útszakaszok humanizálását és forgalomcsillapítását is vizsgálják, ennek része a Nagykörút (kerékpáros szempontú) újragondolása is.

Ingyenjegy, dugódíj, hidak

Érdeklődésünkre, hogy mikortól utazhatnak ingyen a 14 év alattiak, csak annyi választ kaptunk, hogy ez a főváros anyagi helyzetétől is függ.

A dugódíj bevezetéséről se tudtunk meg konkrétumot, csak annyit, hogy a BKK számol vele. Mint Varga Ivett írta, a dugódíj bevezetésének még jogszabályi korlátai vannak, de az elkövetkezendő pár évben határozott, érdemi lépéseket kell tenni a nagy környezetterhelést okozó járművek használatával szemben, és a belvárosi autós forgalmat jelentős mértékben vissza kell szorítani. Emellett arról is beszélni kell, hogy a behajtási díj önmagában nem oldaná meg a főváros jelenlegi közlekedési problémáit, ezért komplex intézkedéscsomagra van szükség, hogy a helyzet érdemben javuljon. Ez a fővárosiak és az agglomerációból ingázók közös ügye, ezért a városvezetés, a BKK-val együtt, társadalmi konzultációt tervez a témában, árulta el.

Azt is megkérdeztük, hogy szerinte hogyan szállhatott el így a Lánchíd felújításának ára, és mi lesz a híddal. A válasz szerint kevés az olyan kivitelező cég, ami egy Duna-híd felújítására képes, emellett a piac is nagyon telített munkával, miközben egyre kevesebb jó szakember áll a cégek rendelkezésére. A 18 hónapos közúti zárásra, illetve a 30 hónapos kivitelezési időre vonatkozó korlátozások sem segítették a versenyképes árak kialakítását, ezért egy új tendernél ezekben a kérdésekben és a forrás tekintetében is egyezségre kell jutni a kormánnyal, hangsúlyozta a BKK új vezérigazgatója.

A kérdésre, melyik híd építését támogatná, a Galvanit vagy az Albertfalvait, azt válaszolta:

Mindkét híd szükséges és jelentős hálózati hiányt pótol, így a sorrend megállapításánál az előkészítettség szintjére és a szükséges forrásokra is tekintettel kell majd meghoznia szakmai döntést.