Orvostanhallgatók elől happolta el a fillérekért bérelt lakást a volt budavári polgármester
További Belföld cikkek
- Ungár Péter: Magyar Péter úgy akar kormányváltást, hogy közben a 444-nél szomorkodjanak
- Hivatalosan is Cseh Katalinhoz került Fekete-Győr András mandátuma
- Jönnek a fizetésemelések, de kik járhatnak tényleg jól jövőre?
- Orbán Balázs: Politikai alapú megkülönböztetésnek az egyetemen nincs helye
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
„Nyugodt otthont szeretne, és jövedelméből ki is tudja fizetni a piaci lakbért” – a Hvg.hu szerint erre hivatkozott Budavár volt fideszes polgármestere, Nagy Gábor Tamás, amikor saját önkormányzatától kért exkluzív bérlakást.
2016-ban még a Magyar Nemzet írta meg, hogy saját önkormányzatától vett bérbe egy patinás műemlék lakást Nagy Gábor Tamás, és a 71 négyzetméteres, Táncsics Mihály utca 23.-ban található ingatlanért mindössze havi 81 ezer forintot fizet.
A 2013-as lakásbérleti szerződés szerint ez az összeg azonban nem pontos: bár a volt polgármester valóban 81 203 forintot fizet, de ez az összeg már tartalmazza két rezsi ellenértékét, a víz, a csatorna, valamint a szemétszállítás díját (előbbi havi 9457 forint, utóbbi 1746 forintba került neki).
Így Nagy Gábor Tamás lakbérként még az eddig ismert összegnél is kevesebbet,
havonta 55 118 forint plusz áfát, vagyis bruttó 70 ezer forintot
fizetett öt évig, a bérlet 2018-as meghosszabbításáig. Ez az összeg már akkor is irreálisan alacsonynak számított, hiszen a Várban egy 71 négyzetméteres lakás havi bérleti díja 200 és 370 ezer forint között mozgott.
A nyilvános, piaci pályázat pedig úgy zajlott, hogy Nagy Gábor Tamás minimális különbséggel többet ajánlott a másik pályázónál, egy fiatal orvostanhallgatónál, aki szintén az orvosin tanuló menyasszonyával, a „közös életük megkezdéséhez” szerették volna megkapni a bérlakást.
A polgármester végül a pár ajánlatra 3300 forintot ígért rá, és saját önkormányzatától megnyerte a lakás bérleti jogát.
Közös életük kezdetén, saját otthont akartak
A 26 éves orvostanhallgató két meghirdetett, üres lakásra pályázott. A Táncsics utcai bérlakásra beadott színes, fotókkal illusztrált anyagában arra hivatkozott, hogy menyasszonyával mindketten orvosi karon tanulnak, a „diplomához és a házassághoz közeledve, a közös életünk kezdetén” szeretnének saját otthont. A fővárosban praktizálnának, és szeretnék, ha a gyerekeik hozzá hasonlóan az I. kerületben nőhetnének fel. A szülei ugyanis diplomás mérnökként egykor itt kaptak szolgálati lakást, azóta is itt élnek és dolgoznak.
A 26 éves egyetemista helyett a szülei nyilatkozatban vállaltak kötelezettséget arra nézve, hogy nappali tagozaton tanuló fiuk helyett megfizetik a bérleti díj és a lakás felújításának költségeit, ennek alátámasztására munkáltatói igazolást is csatoltak. Mellékelték a bérlakás nappali plusz 2 szobás ingatlanná alakításának tervét is, amiről már egy műemlék felügyelővel is egyeztettek, komolyan vették, hogy műemlékházról van szó.
Nagy Gábor Tamás a bérlakás pályázatában a következőkkel indokolta, hogy ő az alkalmasabb bérlő:
- „munkahelyhez közeli nyugodt otthon”,
- „szoros kötődés a kerülethez”,
- „családi ok,
- „rendszeres jövedelme lehetővé teszi a piaci lakbér vállalását”.
Három éve részletesen írtunk arról, hogy a Rogán-féle Belváros is megirigyelhette volna az I. kerületi lakásbérleti módszert: Nagy Gábor Tamás fideszes polgármesternek egyszemélyi joga volt, hogy a lakásbérleti pályázatokat intézze. Nagy a tavalyi önkormányzati választásokon vesztett, utóda, az ellenzéki V. Naszályi Márta pedig azt ígérte, hogy nemcsak a lakások bérleti szerződéseit, hanem minden önkormányzati szerződést átnéznek és nyilvánossá tesznek az önkormányzat honlapján.