Lezárult a taxis-Niedermüller háború
További Belföld cikkek
- Változások a Magyar Telekom élén, több felsővezető távozik
- Felfüggesztetett szabadságvesztést kapott a férfi, aki önkielégítést végzett a MÁV vonatán
- 12 éves lányoktól, „Tóth Nikoletta” álnéven zsarolt ki meztelen képeket egy 35 éves férfi
- Továbbra sem színesíti hétköznapjainkat az időjárás, borongósan folytatódik a hét
- Iskolai botrány Pest vármegyében: a gyerekek élőláncot álltak szeretett osztályfőnökükért
Az ominózus első kijelentés Niedermüller 444.hu-nak adott interjújában hangzott el, amikor arról beszélt, hogy nagyon szeretné, ha bulinegyed autómentes lenne, és ebben a főváros és a VI. kerület is támogatja.
Nincs semmi szükség arra, hogy ott bőgesse mindenki a motorját, és én gond nélkül kiszorítanám a taxisokat is, mert ők is viszik a drogokat egyik helyről a másikra.
– tette hozzá, ebben viszont nem lelt támogatókra, pláne nem a taxisok között.
Az Országos Taxis Szövetség szinte rögtön visszautasította a polgármester kijelentését, amely szerint a taxisofőrök szállítják a kábítószert, írta a hirado.hu. Az elnök szerint
ezzel a politikus a teljes taxisközösséget lebűnözőzte, és ha nem kér bocsánatot, megteszik a szükséges jogi lépéseket.
Niedermüller is gyorsan reagált a közösségi oldalán, ahol kijelentette, hogy a 444-nek adott interjúban elhangzott egy félreérthető mondat, ezért elnézést kér:
Sajnálom, ha ezzel bárkit megbántottam!
– közölte. Hozzáfűzte, hogy ugyanakkor szembe kell nézni a korábban elhallgatott tényekkel, miszerint számos erzsébetvárosi lakó tudja igazolni, hogy vannak olyan taxisok, akik igenis részt vesznek a drogterjesztésben. Mindenki érdeke, hogy ezeket az embereket kiszűrjük a tisztességes taxisok közül, zárta posztját.
Felhívtuk Metál Zoltánt, elfogadják-e a polgármester bocsánatkérését, Metál közölte, hogy
részükről lezártNAk tekintik a történetet.
Niedermüller Péter egyébként valószínűleg azt a korábbi hírünket olvashatta, mielőtt az inkriminált kijelentést tette, amiben taxis és utasa is fennakadt a rendőrség hálóján.