Tisztifőorvos: Több száz beteget bármikor el tudunk helyezni
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A "végtelenségig bővíthető" az ágyszám, amely a koronavírusos megbetegedések kezeléséhez szükségesek, közölte Szlávik János, a Szent László kórház főorvosa és Müller Cecília országos tisztifőorvos közös tájékoztatójukon.
A Szent Lászlóban bőséges a hely, a rendszer felállt, mondta Müller. Első körben egyágyas illetve kohorsz-izolációban (Az igazoltan azonos kórokozóval fertőzött betegek egy kórteremben történő elhelyezése) több száz beteget el tudnak helyezni, és ha Budapest nem bírja, akkor lépnek be a vidéki kórházak az infektológiai ágyakkal. A halasztható ellátások is halasztódhatnak, a skála egészen a szükségkórházakig terjed. Ez egy fokozatosan felépített és bővülő rendszer, nem lehet ágyszámot mondani, mert a végtelenségig bővíthető ez, tette hozzá. A László Kórház pavilonos rendszer, újabb és újabb, egymáshoz nem kapcsolódó pavilonokat lehetne erre felhasználni.
A terv az, hogy "karanténban" viszont nem kórházban helyeznék el a "kontaktnak minősülő" embereket. (Hogy kik ők, arról lejjebb lesz még szó.) Erre számos lehetőség van, a Katasztrófavédelemtől is kaptak potenciális objektumokat. Hotelszerű, motelszerű ingatlanokról van szó.
Arról, hogy minősül a gyanús, valószínűsített illetve igazolt esetnek, illetve mi az eljárásrend, arról pont most frissítették az eljárásrendet, mondta.
Gyanús továbbra is az, aki 38 feletti lázzal küzd, 14 napon belül olyan területen járt, ahol a "közösségi terjedés lehetősége adott" (ez most épp Kína, Szingapúr, Hong Kong, Japán, Dél-Korea, Irán, Olaszország 4 tartománya (Piemont, Veneto, Emilia Romagna, Lombardia), illetve kórházi kezelésre szorul.
Ha mindez a háziorvosnál, háziorvosi ügyeleten merül fel, akkor az első ellátó értesíti a járási hivatal népegészségügyi osztályát, amely szól a Nemzeti Népegészségügyi Központnak. Az NNK dönt, valóban gyanús-e az eset. Müller hangsúlyozta, sok esetben tünetmentesen zajlik le a betegség, ám
tünetek nélkül senki nem minősülhet gyanús esetnek.
A tünet láz, eleinte száraz köhögés. Ezek a fertőződést követő 5-6. napon jelentkeznek jellemzően (a lappangás 2-14 nap lehet, az 5-6. szám a legjellemzőbb), ezután hurutos köhögés, majd fulladásos tünetek jönnek, amiből vagy meggyógyul a beteg, vagy lélegeztetőgépre kerül. Utóbbiak 10 százaléka hal meg. Néha lehet hasmenés, ízületi fájdalom, fejfájás, de nem ez a jellemző.
Ha megállapítják, hogy gyanús egy eset, el kell különíteni. Ha kórházban állapítják meg a gyanút, akkor is.
Ezután laboratóriumi vizsgálat következik, ennek néhány órán belül megvan az eredménye (ennél gyorsabb villámtesztek nem léteznek), ami igazolja, vagy elveti a gyanút. Közben más betegségekre is készül vizsgálat, például sima influenzára. Ha nem igazolódik az eset, akkor a helyszínen történik a kezelés. Eddig egyetlen eset sem igazolódott, mondta Müller.
Ha súlyos a megbetegedés, és a gyanú fennáll, akkor a Dél-pesti Centrumkórházba (Szent László) szállítják a beteget izolációs kórterembe.
Hogy ki a "kontakt", aki egy potenciális beteggel érintkezett, azt illetően a WHO és ECDC pontosan meghatározza, hogy mit kell vizsgálni. Hány percig tartózkodott egy légtérben egy beteggel (15 perc), milyen távolságra volt tőle (2 méter), repülőjáraton 2 ülés távolság stb. A környezet felmérése azért kell, mert ha a megbetegedés igazolttá válik, meg kell tenni a szükséges intézkedéseket.
Müller azt mondta, a WHO-nak is nagy fejtörést okoz, hogy Olaszországban nem minden esetben köthető Kínához a fertőzés, vizsgálják, hogy terjedhet a vírus.
A háziorvosi felkészítésről újságírói kérdésre Szlávik azt mondta, tudomása szerint "minden orvoshoz eljutottak az esetdefiníciók". Müller azt mondta, az első eljárásrendről is tájékoztatást kaptak a háziorvosok, a kormányhivatalokon és a járási hivatalokon keresztül. Kedden kiadtak egy legfrissebbet, ezt is megkapták, és most még külön tájékoztatót is tettek mellé. "Több jelzés érkezett felém, ami köszönő volt, nem tudok mit mondani azokra az állításokra, hogy nem kapnak tájékoztatást". Azt is mondta, hogy az ilyen anyagok terjesztése a hatóságon keresztül kell történjen, és a járási hivatalok még kedden kiküldték, mindenki megkapta ezeket.
Hogy a háziorvosok milyen maszkot viseljenek, arra azt mondta, az egészségügyi szolgáltató köteles az infekciókontroll szabályai szerint működni, kell, hogy legyen saját védőfelszerelése. Természetesen ezt ritkán viseli ilyen módon, mondta Müller. "De én is tettem lépéseket, hogy ebben a jelenlegi helyzetben szeretnénk segíteni, és éppen néhán perccel ezelőtt indítottam el egy nagyobb fajta beszerzési kérelmet. Az a szándék, hogy fogunk juttatni egyéni védőfelszerelést".
Mikor kell karantén?
Hogy ki az, aki szimpla járványügyi megfigyelés alá, és ki az, aki szigorú megfigyelés, azaz zárlat, vagy más néven karantén alá kerül? Erről minden esetben egyedi döntés születik. Ha például később lezárt területen volt valaki, akkor "nem kockáztatunk, szigorú intézkedés kell", mondta a tisztifőorvos. Ha nem járványos területen volt, mondjuk Olaszország más területén, akkor egyedi, részletes kikérdezéssel meggyőződnek róla, hogy mekkora a kockázat.
Mindig, mindig egyedi döntést kell hozni.
A mentők is felkészültek, minden felszerelésük megvan, teljes védőfelszerelésben szállítják a gyanús betegeket, hermetikusan el tudják zárni a beteget, a sofőröknek pedig elég egy szájmaszk, mondta újságírói kérdésre Müller. Azt is mondta, hogy a cégek maguk döntsék el, hogy otthoni munkavégzésre felszólítanak-e, mondta Müller.
Aki érintett területről érkezett, és rosszul érzi magát, az menjen-e háziorvoshoz? Azt javasolja Müller, hogy hívja fel a háziorvosát, és a háziorvos menjen ki házhoz, tisztázza a részleteket, és ezután döntsön.
Szájmaszk egészséges embereknek felesleges, mondta. A beteg viselje, ne adja tovább a fertőzést. Az egészségügyi ellátóknak olyan maszkot javasolnak, amely a kórokozókat, a 0,6 mikron alatti részecskéket is megfogja, tette hozzá.
Hogy vannak a karanténos magyarok?
Szlávik János főorvos a karanténban lévő magyarokat illetően arról beszélt, hogy három olyan ember volt, aki a kambodzsai hajóról (ez nem összekeverendő a Diamond Princessel) érkeztek haza. Ők mind jól vannak, negatívak. Náluk a karantén pénteken és szombaton jár le.
A tanulmányi kiránduláson járt 11 középiskolás lány, plusz két tanár, két sofőr, akik Milánó környékén laktak, ők még 11 napig karanténban lesznek, jól vannak, a karantént jól tűrik, a laboreredményük negatív.
A magyar kamionos, aki Olaszországban járt, az ő első tesztjei negatívnak bizonyultak, láztalan, tünetmentes. Még benntartják egy kicsit, de biztató a helyzet.
A tájékoztatót itt tudják visszanézni:
..