Iván
21 °C
39 °C

Gárdistának látszó személyek előállítása miatt tiltakozik a Mi Hazánk

2020.03.03. 18:37
A Mi Hazánk Mozgalom tiltakozik amiatt, hogy a párt vasárnapi rendezvényét követően öt gárdistát, legalábbis annak látszó aktivistát előállított a rendőrség és eljárást indítottak ellenük gyülekezési joggal való visszaélés miatt - közölte a párt alelnöke, kedden Budapesten.

Novák Előd a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt megtartott sajtótájékoztatón felidézte, hogy a Mi Hazánk, öt másik szervezet támogatásával, a hét végén abból az alkalomból rendezett megemlékezést, hogy száz éve választották kormányzóvá Horthy Miklóst, számol be róla az MTI.

Ugyanakkor ahelyett, hogy az erőszakkal fenyegetőző cigány ellentüntetőkkel szemben indult volna eljárás, a rendőrség a Szent Korona másolatát hordozó békés gárdistákat (gárdistának tűnő személyeket) vegzálta - mondta Novák Előd.

Ebben a helyzetben ideje, hogy Horthy Miklós rehabilitációja után a Mi Hazánk zászlajára tűzze a Gárda rehabilitációját is - tette hozzá.

Gaudi Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő szolgálat vezetője emlékeztetett arra: a rendőrök a koncepciós eljárás keretében arra hivatkoztak, hogy az érintettek félkatonai szervezetet idéző öltözete megfélemlítésre alkalmas.

Ugyanakkor nem léptek fel azok ellen, akik - megítélése szerint - kimerítették a közösség elleni izgatás tényállását azzal, hogy a megemlékezés résztvevőit cigány hadsereggel és megsemmisítéssel fenyegették.

A nemzeti jogvédő szerint a gárdistának mondott személyek öltözete nem merítette ki azt az öltözetet, ami miatt gárdistának lehetne tekinteni őket. Vagyis az eljárás megalapozatlan - mondta Gaudi Nagy Tamás.

A sajtótájékoztatón a magyar gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetben megjelent három gárdista, azok közül, akiket vasárnap előállított a rendőrség.

Egyikük, Kunné Kerekes Marianna azt mondta, hogy hagyományőrzőként vettek részt a rendezvényen és

a ruházatukon nem oroszlán (ez a feloszlatott Magyar Gárda egyik jelképe volt), hanem párduc szerepelt.

Egy másik előállított, Silip Norbert kifogásolta, hogy az igazoltatás közben csaknem arra kényszerültek, hogy a Szent Korona másolatát a földre tegyék.

Kérdésre válaszolva Gaudi Nagy Tamás azt mondta: az érintettek nem tagjai semmilyen gárda szervezetnek, ám azt semmi nem tiltja, hogy gárdista szemléletű emberek informális, hagyományőrző közösségekben szerveződjenek.

Novák Előd, szintén kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a jobbikos pártszervezetek feloszlásának az az oka, hogy Jakab Péter a Jobbik új elnöke, bevezette a proletárdiktatúrát a pártban.

Mint arról tavaly beszámoltunk, a Mi Hazánk Mozgalom a betiltott jobbikos Magyar Gárdához hasonló önvédelmi szervezetet akart létrehozni. A Magyar Gárdát többek között azért tiltották be, mert jobbikos pártrendezvényeken parádézott, és különféle településeken vonult nem kis riadalmat keltve az ott élőkben.