24 órán belül megváltozik a koronavírus magyar protokollja
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- 24 órán belül „földrajzi és klinikai szempontból” megváltoztatják a koronavírussal kapcsolatos protokollt, ami alapján el kell végezni egy emberen a tesztet.
- Aki a karantén szabályait betartja és egészséges, 14 nap után elengedik, de ha megszegi a szabályokat, a karantén időtartama is megújul.
- Nem fogják szűrni rutinszerűen az egészségügyi dolgozókat, mert az „csak álbiztonságot jelentene”.
- Hamarosan magánlaborokban is lehet majd tesztet elvégeztetni, de az nem számít majd hivatalos tesztnek.
- Irániak már akkor sem utazhatnak be az országba, ha most érvényes vízumuk van.
- A karanténban lévő iráni betegek egy részét kiutasíthatják a karantén lejárta után, mert nem működnek együtt.
Egész Közép-Európában emelkedik a betegek száma – mondta Lakatos Tibor ezredes az operatív törzs ülése utáni sajtótájékoztatón hétfőn.
Életbe lépett az a korlátozás, amelyben Észak-Olaszországból érkező repülőterekről se Budapest, sem Debrecen nem fogad járatokat. Amíg az északolasz helyzet nem javul, ez az intézkedés hatályban lesz – mondta Lakatos. De emellett továbbra is ellenőrzik az utasokat.
Eddig 4105 telefonhívás érkezett a zöld számra, ebből ma 155 darab hívás. Lakatos hangsúlyozta: a zöld számon nem a betegek bejelentkezését várják, hanem alapvetően információkat lehet kérni.
A Szent László Kórházban lévő iráni állampolgárok egy része továbbra sem működik együtt. Az éjszaka folyamán és a mai nap folyamán „nem megengedhető magatartást tanúsítottak”, jelenleg is rendőri erőket vetettek be emiatt – mondta Lakatos.
A rendezvényekkel kapcsolatban az Emmi készít egy javaslatcsomagot, amit az operatív törzs holnap tárgyal majd.
A kiadott, de még fel nem használt vízumokkal sem utazhatnak be az irániak az országba. Azok az irániak, akik érvényes vízummal rendelkeznek és már az országban vannak, semmilyen retorziót nem kapnak, ha nem állnak ellent a hatóságoknak, azaz ha együttműködnek.
Az idegenrendészeti hivatal munkatársai a kórházban lévő irániaknak elmagyarázták, hogy a karantén lejárta után kiutasíthatják őket, ha nem engedelmeskednek.
Szlávik János, Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa arról beszélt, hogy két újabb ember, egy iráni diák és annak felesége fertőződött meg. Az egyik fertőzött, a 70 éves idős férfi kivételével minden fertőzött jól van.
Az újságírói kérdésekre válaszolva Lakatos ezredes elmondta, hogy a börtönben gyártott védőeszközök bekerülhetnek a gyógyszertárakba és a lakossághoz, ezeknek a szállítása folyamatban van.
Az álhírekről elmondta, hogy nagyon nagy problémát okozhatnak. A Nemzeti Nyomozó Iroda monitorozza ezeket az álhíroldalakat, és ha pánikkeltő híreket találnak, akkor ezekben az ügyekben büntetőeljárások indulnak. Jelenleg négy büntetőeljárás zajlik ilyen hírek terjesztése miatt. Eddig egy elkövetőt azonosítottak be.
Az ezredes elismerte, hogy az egyik iránit valóban a Facebookon keresték meg, de azért, mert azon a címen, ahol ő hivatalosan be volt jelentve, nem találták. Telefonon sem lehetett elérni. Lakatos szerint nem valós az iráninak az az állítása, hogy megfenyegették a Facebookon. Csak annyit kértünk tőle, hogy vegye fel a kapcsolatot a rendőrséggel. Lakatos szerint az iráni társai ajánlották, hogy Facebookon keressék meg.
Ahogy megírtuk, a 70 éves beteg férfi fiát vizsgálták, nem találták fertőzöttnek. Egy újságíró ennek apropóján azt kérdezte, hogy nem kellene-e ilyen esetben vizsgálni a jelentkezőket. Szlávik elmondta: valóban, február 27-én jelentkezett egy beteg, aki elmondta, korábban lázas volt és köhögött, de már jól van, amúgy Franciaországban járt. Az akkori érvényes esetdefiníció szerint járt el akkor az orvos, ezért engedte el azt az embert. De Szlávik most jelezte, hogy neki is szívesen elvégzik most a tesztet, ha visszatér majd Magyarországra.
Szlávik szerint át fogják alakítani az esetdefiníciót, így kiterjedhet majd olyan országokra is a definíció, ahol gócpontok vannak.
Akik minden utasítást betartanak a karanténban, azokat 14 nap alatt elengedik. Akik nem engedelmeskednek és megszegik a szabályokat, azoknak a 14 nap lejárta után megújul a karantén.
A 15 japán turistát azért nem zárták karanténba, mert miután negatív lett a vírustesztjük, nem volt indokolt karanténban tartani őket, mert nem fertőzött régióból jöttek. Ha előtte Olaszországban jártak volna, most karanténban lennének ők is.
Szlávik szerint a 70 éves beteg fiát azért nem tesztelik Svédországban, mert már letelt a két hét, és nem jelentkeztek nála tünetek. Svédországban a szakmai protokoll ezt nem engedi meg, de ha hazajön, akkor a helyzet tisztázása szempontjából hajlandóak elvégezni rajta a tesztet. Szlávik szerint ők nem felelősek azért, hogy a 70 éves férfi megbetegedett, mert a szakmai protokoll szerint jártak el.
Nem lehet, hogy a protokoll volt rossz? – kérdezett vissza egy újságíró. „A protokollok nem magyar protokollok” – mondta, hozzátéve, hogy változtatni fognak rajta, igazodva az új helyzetekhez. Európán belül különböző gyakorlatok vannak, Olaszország például jóval megengedőbbek, míg Magyarországon és Németországban kevésbé megengedőek. Az esetdefinícióban szerepeltek azok az országok, amelyek esetében tesztet kell csinálni. A protokollok alapján nem kellett tesztet végezni minden olyan esetben, amikor valaki köhögve érkezett haza külföldről.
Szlávik azt mondta, hogy nemsokára magánlaborokban is kapható lesz ez a teszt. De csak az a teszt lesz hivatalos, amelyet a Népegészségügyi Központban végeznek el.
Fenntartják-e, hogy Magyarország elegendő tesztet végzett-e el? Tesztelik-e majd általánosan az egészségügyi dolgozókat? Mikor változik meg a protokoll? Ezeket kérdezte az Index.
Szlávik ezekre reagálva elmondta, hogy a protokollt 24 órán belül megváltoztatják. Az egészségügyi dolgozók szűréséről az egészségügyi hatóságok döntenek. Szűrni szerinte értelmetlen folyamat a koronavírus esetében, mert álbiztonságot ad. Ha valakinek negatív a tesztje klinikai tünetek nélkül, attól még lehet beteg. Ezek a tesztek diagnosztikai tesztek, sehol a világon nem szűrik rutinszerűen az egészségügyi dolgozókat. A kontaktszemélyeket viszont szigorúan kivizsgálják, és ez eddig is mindig megtörtént. Szlávik szerint bőven rendelkezésre állnak Magyarországon a tesztek.
A látogatási tilalom jó dolog – mondta. Szerinte az idős, beteg emberekre a koronavírus valóban veszélyes lehet.
Ha három egymást követő napon egy beteg tesztje negatív lesz, akkor gyógyultnak tekinthető, és el lehet engedni a kórházból – mondta Szlávik.
Hétfői hír, hogy a Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló iráni volt SE-hallgatónál és egy magyar nőnél – az idős magyar férfi beteg 74 éves feleségénél – diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést. Mindketten a már korábban új koronavírus pozitív betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktuskutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe.
A koronavírus Magyarországon
- Március 4.: Orbán Viktor bejelentette, hogy két, itt tanuló iráni diáknál kimutatták a fertőzést
- Március 5.: Egy Milánóban dolgozó debreceni férfinál mutatták ki a koronavírust. A brit állampolgárságú férfi február 28-án érkezett Debrecenbe, akkor még nem volt lázas, később belázasodott.
- Március 5.: A negyedik fertőzött az egyik iráni diák barátnője.
- Március 7.: Az ötödik magyar beteg egy 70 éves magyar, súlyosan beteg férfi. A külföldön élő fia fertőzhette meg, aki február közepén tett magyarországi látogatása előtt Olaszországban és Párizsban is járt.
- Március 8.: Két újabb fertőzött: a 6. egy 22 éves iráni férfi, a SE hallgatója, aki az iráni gyógyszerészhallgatóval egy születésnapi partin vett részt február 28-án. A 7. beteg a Milánóban megfertőződött, Debrecenben élő brit férfinak az 59 éves magyar felesége.
- Március 9.: A Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló iráni SE-hallgatónál és egy magyar nőnél – az idős magyar férfi beteg 74 éves feleségénél – diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést.