Semjén: A koronavírusra való tekintettel a templomok tartsanak több misét!
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A magyar állam a szentmisék és istentiszteletek tekintetében nem ír elő semmit az egyházaknak, tiszteletben tartva az egyházak szabadságát.
– nyilatkozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerda délután az MTI-nek azt követően, hogy a kormány néhány órával korábban rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet rendelt el a koronavírus járvány miatt.
Semjén a száz fő feletti beltéri rendezvények megtiltásával összefüggésben elmondta, hogy javasolják az egyházaknak,
a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét és istentiszteletet, hiszen így arányosabban oszlanak meg a hívők.
A magyarok egyébként nem éppen egy templombajáró nemzet: hiába hisz valamilyen formában a lakosság 59 százaléka Istenben, a teljes népesség alig 9, a magukat katolikusnak mondóknak is csak 12 százaléka megy templomba legalább heti rendszerességgel, további 8-10 százalék pedig legalább havonta egyszer. A rendszerváltás utáni vizsgálatok alapján a templombajárók legalább harmada a 65 év feletti korosztályba tartozik.
Keresztény egyházak: Streamelés és szellőztetés
A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa szerda estére kiadott egy iránymutatást az istentiszteleti életre vonatkozóan. Ebben javasolják, azokban a gyülekezetekben, ahol az istentiszteleten résztvevők száma általában több mint 100, vasárnap több, kisebb létszámú istentiszteletet tartsanak, és sűrítsék a hétközi istentiszteleteket.
A böjti időszak erre különösen is lehetőséget kínál.
Az úrvacsorával kapcsolatban továbbra is kérik a higiéniai szabályok fokozott betartását, és arra biztatják a gyülekezeteket, hogy „közvetítsék online az istentiszteleteket“. Az egyház ígérete szerint maga is több hang- és képanyagot fog feltölteni honlapjára.
A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának elnöksége pedig szintén szerdán kiadott közleménye alapján nagyon komolyan veszi a százas limitet, ugyanis arra kéri a híveket, hogy száznál többen ne tartózkodjanak egy-egy istentiszteleten. Azt kérik, hogy ahol száz hívet meghaladó istentiszteletre lehet számítani, akár több istentiszteletet is tartsanak vasárnap, de
Az istentiszteletek között legalább félórás szellőztetési szünetet kell tartani.
Az MRE is felhívja a figyelmet az online lehetőségekre, így „akik kényszerűségből otthon maradnak", a közvetítés útján bekapcsolódhatnak "az istentiszteleti közösségbe”.
Más egyházak felhívásáról egyelőre nem kaptunk hírt, amint ezek megjelennek, frissítjük cikkünket.