Emil, Csanád
9 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Négy hónappal meghosszabbították az Orosz Bernadettet bántalmazó férfi elleni távoltartást

2020.03.28. 18:22

A Salgótarjáni Járásbíróság július 18-ig meghosszabbította a távoltartási végzést az ellen a férfi ellen, aki november 9-én bántalmazta Orosz Bernadettet, tudtuk meg a sértettől, Orosztól. Ezzel egyúttal elutasították a bántalmazással gyanúsított férfi ügyvédjének indítványát a távoltartás megszüntetésére. 

Az indokolás szerint a férfinél fennáll a veszély, hogy ha nincs távoltartási végzés, akkor újra bántalmazni fogja a nőt, vagyis ugyanazt elköveti, ami miatt eljárás folyik ellene. Márpedig ez a kockázat az egyik indoka lehet a korlátozó intézkedés elrendelésére, ezért a bíróság élt is ezzel a lehetőséggel.

A négyhavi távoltartást novemberben rendelték el a férfi ellen, ezt hosszabbítják most meg újabb négy hónappal, illetve ha hamarabb lesz tárgyalás és ítélet, akkor nyilván addig az időpontig él ez az intézkedés.

Mint azt novemberben írtuk, a rendőrség először nem kezdeményezett távoltartást utóbb mégis jelezték igényüket az ügyészség felé. A rendőrség válasza alapján azért történt ez így, mert a nő és volt párja a támadás idején nem voltak hivatalosan élettársak, ezért nem tudták alkalmazni a párkapcsolati vagy családon belüli erőszakra vonatkozó távoltartást. Azonban létezik ennek olyan formája is, melyet nemcsak hozzátartozókra lehet kérni, ezt kérvényezték a Pásztói Járási Ügyészségtől. Ezt el is rendelte akkor a nyomozási bíró. 

A brutális bántalmazást megélt miskolci nő a Facebookon osztott meg magáról olyan képeket, amik a támadás után készültek, az Indexnek azt mondta, azért, mert „nincs más eszköz a kezében". A hatgyerekes anya arca gyakorlatilag felismerhetetlenné torzult a bántalmazás hatására.

A bántalmazás médiavisszhangja után az 52 éves, nyugalmazott, sárospataki katonai alezredes tartalékos szolgálati viszonyát soron kívül megszüntette a Honvédség, majd nemrég a munkahelyéről is elbocsátották. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport