Pesti úti idősotthon: Karácsony eddig titkos dokumentumokkal vág vissza a kormánynak
További Belföld cikkek
- Megnyitott a bulinegyed rendőrsége
- Nem akart iskolába menni, bombafenyegetést küldött több iskolának egy 14 éves hódmezővásárhelyi fiú
- Mitévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
- Magyar Péter kontra Kubatov Gábor – most akkor ki is futott lyukra?
- Emberölés kísérlete miatt ítéltek el három biztonsági őrt
Karácsony Gergely főpolgármester péntek este egy Facebook-bejegyzésben négy dokumentumot hozott nyilvánosságra, ezzel reagálva arra, hogy a kormány és Orbán Viktor egyértelműen az otthon fenntartójának, a fővárosnak a felelősségét hangsúlyozza, miután a Pesti úti idősotthonból csütörtökön 126, pénteken további 56 gondozottat vittek kórházba koronavírus, illetve annak gyanúja miatt.
Karácsony szerint a nyilvánosságra hozott négy dokumentumból három azt mutatja, hogy
három hete kérték a kormány illetékeseit, a kormányhivatal vezetőjét, az egészségügyért felelős minisztert és a tisztifőorvost is, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az idősotthonokba negatív koronavírusteszt nélkül.
A negyedik dokumentum, ami Karácsony szerint a legfontosabb, az a levél, amire hivatkozva elutasították az idősotthon vezetőjének a kérését az intézményükbe visszakerülő emberek tesztelésére vonatkozóan. A fővárosi kormányhivatal vezetője ugyanis írásba adta, hogy szakmailag nem indokolt a beteg tesztelése, ha másik intézménybe küldik őt, mint ebben az esetben, amikor kórházból idősotthonba kerül vissza valaki.
Több kórház jelezte, hogy csak negatív SARS-CoV-2 teszttel bíró beteget vesz át egy másik intézménytől/kórháztól. Tájékoztatom, hogy ez az eljárás szakmailag megalapozatlan. A negatív teszt csupán azt jelenti, hogy a mintavétel időpontjában nem volt kimutatható a vírus. Ez az eljárás álbiztonságot adhat, ill. fölösleges laboratóriumi vizsgálatokat, költségeket generál. Kérem, hogy a betegek átvételét/átadását ne nehezítsék meg az amúgy is járványos időszakban
– írta Sára Botond kormánymegbízott megbízásából Vass Csaba helyettes fővárosi és megyei tisztifőorvos a most megosztott dokumentum szerint.
Karácsony Gergely posztját azzal zárta, hogy ezért kezdte el a főváros saját forrásból az idősotthonokban elő ellátottak és az ápoló személyzet tesztelését, és az eredmények nyilvánosságra hozását, és ezért is fontos, hogy a kormány haladéktalanul elkezdje az ország több mint 800 idősotthonában az ott élők és az őket ápolók tesztelését.