Müller Cecília: 386 idősotthonban gondozott idős és 45 dolgozó kapta el a koronavírust
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Ruszin Romolusz, az operatív törzs vezetőhelyettese beszámolt azokról a cégekről, 104 ilyen vállalatról, amelyekhez honvédelmi felügyeletet rendeltek, valamint arról is, hogy a Magyar Honvédség befejezte a fővárosi Pesti úti idősotthon fertőtlenítését. Ruszin elmondta azt is, hogy a honvédség készen áll arra, hogy más intézményekben is hasonló fertőtlenítést hajtson végre.
A Magyar Honvédség állományában nincs fertőzött katona
– mondta, hozzátéve, nemcsak a járványügyi védekezésben, hanem a határvédelemben, valamint a létfontosságú eszközök védelmében és a kórházak biztosításában is részt vesznek.
Az országos tisztifőorvos megköszönte a katonák segítségét az intézményi fertőtlenítésekben, és azzal kezdte tájékoztatóját: nagy valószínűséggel még máshol is igénybe veszik majd ezt a segítséget.
Müller Cecília ismertette a járványhelyzet szombat reggeli adatait, azaz azt, hogy Újabb 71 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel pedig már 1834 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – az aktív esetek száma nem azonos ezzel, hiszen 231-en gyógyultan távoztak a kórházból.
Müller szerint minden forgatókönyvre fel kell készülni, de a mostani számok még mindig nem árulkodnak a megbetegedések robbanásszerű növekedéséről.
Müller Cecília elmondta azt is, hogy elhunyt újabb 16 krónikus beteg, egy 42 éves nő kivételével mind idősek, de a fiatalabb asszony is olyan súlyos alapbetegséggel küszködött, amely kiemelt kockázati csoportba sorolta a kora ellenére.
EZZEL 172 FŐRE EMELKEDETT A FERTŐZÉSSEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN MAGYARORSZÁGON ELHUNYTAK SZÁMA.
Müller beszélt arról, hogy fertőzöttek valós számát a hivatalos adatok természetesen nem tükrözik, ugyanakkor az biztos:
829 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 60-an vannak lélegeztetőgépen.
A tisztifőorvos szerint a kórházba kerülők mindegyikének súlyos tünetei vannak, az intézményekben ápoltak számát érintő emelkedő tendencia pedig fokozott óvatosságra kell intsen mindenkit.
Müller arról beszélt, hogy sok szociális intézmény érintetté vált már a koronavírus-fertőzéssel, és 21 főre nőtt a Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma is. Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy országszerte zajlik a hétvégén is az a kiterjedt járványügyi vizsgálat, amelyet az idősotthonokban kezdtek a hét elején. Elhangzott ugyanakkor (amiről az Index is kérdezett, ám az újságírói kérdések között lapunk érdeklődésére napok óta nem jut idő):
- már 18 olyan szociális intézményről tudnak, ahol vannak fertőzések.
- 386 gondozottnál állapították meg a betegséget,
- a dolgozók közül 45-en betegedtek meg,
- az idősotthonból 268-an vannak kórházban, egy részük súlyos állapotban van, a másik részük csak megfigyelés alatt.
- Szociális dolgozók, azaz a gondozók közül 1 ember van kórházban,
- és szombatig már 33 ember halt meg a koronavírussal összefüggésben az idősotthonokból.
Müller arról is beszélt, hogy többször tesztelnek mindenhol, pillanatról pillanatra változhatnak ugyanis az adatok, hiszen a tesztek csak az adott pillanatban mutatják meg, a tesztelt ember szervezetében van-e a vírus. Mindenben a WHO eljárásrendje szerint járnak el, és mindenhol elkülönítést javasolnak, a teszteléstől függetlenül, ismételte meg.
KÉT NAP ALATT SZÁZZAL NŐTT A KÓRHÁZBAN ÁPOLT KORONAVÍRUSOS BETEGEK SZÁMA, AMI FOKOZOTT FIGYELEMRE KELL INTSEN MINDENKIT
– hangsúlyozta ismét a tisztifőorvos. Müller beszélt az országos adatokról, Budapest kiemelkedően érintett, több mint 60 százaléka a megbetegedéseknek itt volt kimutatható, de Fejér megye is jelentős mértékben érintett.
Ezután Kiss Róbert rendőr alezredes beszámolt a kijárási korlátozásokkal kapcsolatos hatósági adatokról és ellenőrzésekről, valamint arról, hogy a polgármesterek jogosultságot kaptak további kijárási szigorítások bevezetésére erre a hétvégére is. Az elrendelt és érvényben lévő hatósági házi karanténok száma folyamatosan csökken, (tegnapról mára is több mint kétszázzal csökkent ez), így szombaton
12150 hatósági karantén van érvényben.
A kijárási korlátozással kapcsolatban több mint 22 ezer szabálysértésben jártak már el a rendőrök, de a boltok, üzletek nyitva tartását is folyamatosan ellenőrzik, ott is több száz esetben volt már szabálytalanság, ami miatt figyelmeztettek, bírságoltak. Az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa beszámolt újabb Magyarországra érkező egészségügyi védőfelszerelésekről, valamint a határátkelők forgalmi helyzetéről is.
A médiamegkeresésekre adott válaszok:
- Jelentős szerepet játszik a népsűrűség abban, hogy Budapesten és agglomerációjában magasabb a megbetegedések száma, mondta kérdésre az országos tisztifőorvos. A tranzitforgalom és egyéb tényezők is magas szerepet játszanak. A járvány elején ráadásul még nem voltak ennyire tudatosak az emberek, könnyebb volt átadni a betegséget, mert nem volt meg a megfelelő távolságtartás.
- Folyamatosan követik a nemzetközi adatokat, külföldi trendeket és intézkedéseket, hogy a leghatékonyabb gyakorlatokat kövessék. Müller Cecília szerint ugyanakkor a V4-ek intézkedései állnak hozzánk történelmi és kulturális szempontból is a legközelebb, de Ausztriát is figyeljük a jó gyakorlatok követése érdekében, mert ők a járványban előrébb járnak.
- Hetente dönt majd a kormány arról is, hogy a hétvégére megadja-e a plusz szigorítási lehetőséget a polgármestereknek a kijárási korlátozások ügyében, válaszolta az idevágó kérdésre Kiss Róbert.
- Lehet, hogy valaki közeli családtag, de a járványügyi hatóság szerint mégsem minősül szoros kontaktusnak, ezért nem rendelik el a vizsgálatát, mondta Müller Cecília a kontaktusvizsgálatok eljárásrendjét érintő kérdésre.
- A rendelettől eltérő időpontban a konditermek és más üzletek, vendéglátóhelyek sem lehetnek nyitva, ezt a rendőrök ellenőrizni fogják.
- Akik egy autóval utaznak, például munkatársak, akkor lehetőleg minél távolabb üljenek egymástól, ha pedig tele a kocsi, akkor is – és egyébként is – javasolt maszkot viselni a személygépjárművekben, mondta Müller Cecília.
- Két laborvizsgálat kell minden esetben, de még ez is csak azt mutatja ki, hogy a vírus az adott pillanatban jelen van-e az érintett szervezetében. A gyorsteszt ezzel szemben csak azt mutatja ki, hogy átesett-e már valaki a fertőzésen, azaz van-e ellenanyag a szervezetében. A tesztelés végzők felelősségéről beszélt a tisztifőorvos, Müller Cecília szerint az általuk kiállított diagnózis nagyon fontos.
- Koronavírussal azonosított és kórházba szállított gyermekekkel alapvetően együtt maradhatnak a szülök, de az egyes intézményekben különböző feltételek állnak rendelkezésre. Ilyen esetben ugyanis a szülő és a gyermek teljes elkülönítésére, és karanténjára van szükség, ha erre nincs lehetőség egy adott kórházban, akkor ez akadályozhatja, hogy valójában is együtt maradjanak az érintettek.
- Sajnos fennáll a lehetősége annak, hogy maradandó károsodást okozzon a koronavírus-fertőzés, mondta Müller válaszként. Kifejtette, a vírus okozta gyulladás különböző szervekben okozhat jelentős károsodást, funkcióvesztést. A kezelési protokoll éppen ezért a gyulladáscsökkentésre fókuszál.
- "Mi Magyarország vagyunk, nem hasonlítgatjuk magunkat senkihez" – jelentette ki Müller Cecília a kórházi ágykiürítés mértékét firtató kérdésre. Az országos tisztifőorvos szerint azonban olyan borzasztó képeket láthattunk más országokból, például Olaszországról, hogy tudjuk, mit akarunk elkerülni: "nem szeretnénk Olaszországhoz hasonló képeket látni Magyarországon", ezzel indokolta a 39 ezer kórházi ágy kiürítését.
Az Index szombaton ezeket a kérdéseket küldte el a törzsnek:
- A 43 901 magyarországi mintavétel pontosan hány emberen történt meg? Ha egy emberen legalább két tesztet kell végezni, akkor ez az adat azt jelenti, hogy kevesebb mint 22 ezer embert teszteltek eddig Magyarországon koronavírusra?
- Az idősotthonokban azonosított fertőzések és karanténok miatt országszerte hány tesztet végeztek és milyen eredménnyel? A péntekig 12 (szombaton ez már 18) érintett idősotthonban egyenként hány fertőzöttet regisztráltak, és közülük hány idős lakó, illetve hány dolgozó van?
- Hogyan fordulhat elő, hogy a Pesti úton még a múlt héten levett 500 tesztből 74 nem sikerült, miután túl kicsi volt a minta vagy kifolyt szállítás közben? Miért nem tájékoztatták az intézményt erről még aznap? Megismételték ezeket a teszteket, és ha igen, mikor?
- Pontosan hány koronavírus-fertőzött egészségügyi dolgozó van jelenleg Magyarországon és közülük mennyi az orvos, illetve az ápoló/egészségügyi szakdolgozó?
- Hány fertőzött szociális dolgozóról, és hány fertőzéssel regisztrált rendőrről lehet tudni?
- Pontosan mely egészségügyi szolgáltatók, intézmények, és mennyi maszkot, védőeszközt kaptak a Kínából több körben érkezett szállítmányokból?