Megosztja a fideszes szavazókat a határidő nélküli koronavírus-törvény
A fideszes szavazók egy részének sem tetszik az, hogy a koronavírus-törvényt korlátlan időre fogadták el a kormánypártok. Ez derül ki a Publicus Intézet felméréséből, amit a Népszava ismertetett.
Tisztázunk mindent a koronavírus-törvényről
Orbán Viktor történelmi felhatalmazást kapott a veszélyhelyzettel, miközben csapdahelyzetbe került az ellenzék. Minden, amit a koronavírus elleni rendkívüli törvényről tudni érdemes.
A megkérdezettek 83 százaléka hallott arról, hogy „a kormány szinte korlátlan hatalmat kapott, és azt előre nem meghatározott időre kapta”. Körülbelül ugyanennyien azt is tudták, hogy az ellenzék nem szavazta meg az intézkedést.
62 százalék inkább egyetért azzal, hogy az ellenzék így döntött az Országgyűlésben.
Az ellenzéki szavazók döntő többsége és a bizonytalanok 63 százaléka így gondolkodik, de ennél is érdekesebb, hogy a Fidesz-szavazók 36 százaléka ebben a kérdésben az ellenzéki álláspont felé hajlik.
A közvélemény-kutatás április 14. és 18. között készült a Népszava megbízásából 1005 ember telefonos megkérdezésével. Reprezentatív volt, vagyis nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus alapján is úgy válogatták össze a válaszadókat, hogy a minta tükrözze a magyar társadalmat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről
A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.
február 8., 17:48
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
30 perce
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Belföld
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
29 perce
- Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.
február 8., 19:12
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít
A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.
február 9., 13:14
- Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével
Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.
február 8., 15:36
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta
Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.
február 8., 14:10
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
30 perce
- Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon
Már a színük is megvan.
február 8., 11:20
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Címlapon
Orbán Viktor: Ez a háború nem Ukrajnáról szól, stratégiai oka a NATO bővítése
A magyar miniszterelnök Dubajban vett részt az első Tucker Carlson-csúcstalálkozón.
tegnap, 20:46
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe
„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.
február 8., 11:50
- Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
február 8., 15:18
- Belföld
Izgalmas futamok, látványos betétprogramok az MVM Dome-ban, ahol két magyar elvitte a show-t a terepmotoros világklasszis elől
február 8., 19:49
- Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne
A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.
február 8., 09:34