Stefánia
0 °C
3 °C

Több mint kétszáz egészségügyi dolgozónak szereztek lakást a Facebookon

shutterstock 1285202524
2020.04.22. 07:01

Az egészségügyi dolgozók támasza lettünk. Ha netán a kórházban vagy a családban már nincs erre kapacitás, akkor hozzánk is tudnak fordulni. Ez egy megnyugtatás mindenkinek, hiszen közösen el tudunk érni valamit. Mi úgy gondoljuk, hogy nekünk hétköznapi embereknek is bele kell tennünk valami ebbe az egészbe, hogy hamar túl legyünk rajta

- mondta Berke Mónika az Indexnek, egy hónappal azután, hogy elindította a Pihentesd a dokit! Facebook-csoportot.

A Pihentesd a dokit! célja változatlanul az, hogy egészségügyben dolgozóknak segítsen a munkahelyükhöz minél közelebb ingyenes lakhatást találni. Csakhogy a kezdeményezés, amely egy egyszeri felajánlásból indult ki, mára országossá nőtte ki magát.

A jelenleg több mint 1800 taggal rendelkező Facebook-csoporton keresztül egy hónap alatt 215 orvost, ápolót és mentőst sikerült beköltöztetni.

A legtöbb lakásfelajánlás a fővárosra koncentrálódik, de már Szegedről, Győrből, a Veszprémből és a Balaton környékéről, Sopronból, Kecskemétről és Miskolcról is érkeztek felajánlások. Vannak ugyanakkor olyan vidéki városok is, ahol még nagy szükség lenne a segítségre.

Debrecenben, Vácon, Szombathelyen, Szolnokon és Nyíregyházán is több orvos, mentős és ápoló keres olyan helyet, ahol egyedül lakhat és ahonnan könnyen be tud járni dolgozni.

A felajánlások a csoport működtetői szerint teljesen biztonságosak, a leellenőrzött egészségügyi dolgozókkal minden esetben egy egy hónapos ingyenhasználati szerződést kötnek a lakások tulajdonosai, amelyet szükség és lehetőség szerint lehet hosszabbítani. Ha szerződés lejár és nincs hosszabbítás, akkor két cég felajánlásának köszönhetően a kiköltözés után minden lakás fertőtlenítését is vállalják.

Bár a projekt indulásakor sokan voltak bizalmatlanok, sokan nehezen hitték el, hogy önzetlen segítségről és nem átverésről van szó. Az elmúlt egy hónap pozitív tapasztalatainak köszönhetően, most már szájról szájra terjed, hogy a dolog tényleg megbízhatóan működik. Az egészségügyi dolgozók gyakran videóhívásban mutogatják örömükben egymásnak azokat a lakásokat, ahová most beköltözhettek.

BerkéÉk is minden egyes beköltözés után kapnak visszajelzést a tulajdonosoktól és az egészségügyi dolgozóktól is, ezek egyelőre mind pozitívak.

Amikor legutóbb beszéltünk a Pihentesd a dokit! csapatával, akkor Berke Mónika Kosztyu Andreával ketten intézte a csoport adminisztrációját. Azóta csatlakozott hozzájuk Bódis Nikolett is. Most ők hárman 5 órás műszakban dolgoznak váltva, napi 15-16 órát lefedve.

Berke szerint még ügyvédektől és segélyszervezetektől is kaptak támogatást, összességében pedig egy jól működő rendszert sikerült kialakítaniuk. Lehet, hogy szükségük lesz arra, hogy új embereket vonjanak be az adminisztráció lebonyolításába, hogy rövidebb műszakokkal, de továbbra is precízen végezzék a munkát, de

Megpróbálnak kitartani a járvány végéig.

"Semmiképp nem szeretnénk befejezni, mert úgy érezzük, ha az egészségügyi dolgozóknak lesz egy biztos helyük, ahol nem kell aggódni, hogy a családnak hazaviszik a fertőzést és ahol nem terheli őket anyagi költség, akkor végre meg tudnak nyugodni, hiszen lelkileg számukra nagyon megterhelő ez a helyzet" - magyarázta Berke azt, hogy miért vállalnák ezt a munkát egészed addig, ameddig csak szükség van rá.

(Borítókép: Bérház Budapest belvárosában. Fotó: Shutterstock)