A hátrányos helyzetű tanulók harmada nem tudott bekapcsolódni a digitális oktatásba

A digitális oktatás minden családot és tanárt komoly kihívás elé állít, de a mostani helyzet különösen sújtja a hátrányos helyzetűeket. Szegregált iskolában tanulni eleve komoly hátrányt jelent, a digitális átállás feltételei pedig sokkal kevésbé vannak meg, mint a jobb helyzetű intézményekben: a legtöbb családban vagy az infrastruktúra (külön számítógép, saját okostelefon a gyereknek) vagy a nyugodt körülmények vagy a megfelelő informáltság, motiváció és tanulási kultúra hiányzik, és miközben óriási különbségek vannak, a tanári attitűd is sok helyen távol állhat az ideálistól.

Nekünk is arról számoltak be a terepen működő civil szervezetek, hogy eléggé utópisztikus érdemi előrehaladásra számítani, amikor sok helyen talán áram sincs, az oktatáskutató pedig arra figyelmeztetett, hogy becslése szerint a diákok ötödéhez el sem jut a digitális távoktatás, ezért jövőre tömeges bukásoktól kell tartani, ha nem találnak ki valamit.

A digitális átállás szociális összefüggéseiről most maguk az érintett tanárok mondták el a tapasztalataikat, és ha valóban ez a jellemző, akkor a helyzet semmivel nem jobb, mint ami a félelmekben megfogalmazódott. A kutatást három, a hátrányos helyzetű gyerekek oktatási helyzetének javításán dolgozó szervezet, a Rosa Parks Alapítvány, a Motiváció Egyesület és a Partners Hungary végezte. Kifejezetten a hátrányos helyzetre mentek rá, adataik tehát nem az ország egészére vonatkoznak, csak azokra a hátrányos helyzetű iskolákra, ahonnan az online kérdőívük kitöltői főleg kikerültek – a minta tehát nem reprezentatív.

Nem annyira meglepő, hogy a kutatás eredményei szerint nagyok a területi különbségek: míg Budapesten a kérdőívet kitöltő tanárok becslése szerint a diákok négyötöde részt vesz a digitális oktatásban, addig ez az arány a falvakban csak 65 százalék. Az adatok alapján minél nagyobb a halmozottan hátrányos helyzetű diákok aránya, annál alacsonyabb a digitális oktatásban részt vevők aránya. A kimaradás okai kapcsán a legtöbben a megfelelő infrastruktúra, számítógép, internetkapcsolat hiányát említették. Minden ötödik tanár egzisztenciális okokat jelzett (a gyerekeknek is be kell kapcsolódniuk a megélhetés biztosításába, háztartási munkákba, kisebb gyerekek felügyeletébe).

Az első jelzések a digitális tanrend bevezetése után hamar megérkeztek az általunk fenntartott Láthatatlan Tanodához az átállási gondokról

– mondta Kegye Adél, a kutatásban részt vevő Rosa Parks Alapítvány vezetője.

A problémák közepette a tanárok azt teszik, amit tudnak: nagy arányban adnak telefonos segítséget, ha kell, fénymásolatokat juttatnak el a diákokhoz. A válaszok alapján a pedagógusok úgy érzik, leginkább egymásra (ezt 68% említette) , a legkevésbé pedig (24%) a fenntartóra számíthatnak. Közel felük azt mondta: nem kapták meg az átálláshoz szükséges segítséget.

A roma/hátrányos helyzetű gyerekeket nagyobb arányban oktató pedagógusok többsége szerint az új tanrend új megközelítéseket is kíván: több mint a felük egyáltalán nem értett egyet azzal, hogy „ugyanolyan elvárásokkal kell most is értékelniük a tanulók teljesítményét, mint korábban”, 70 százalékuk egyáltalán nem vagy alig értett egyet azzal, hogy „órarend szerint kell haladni, és ennek megfelelő mennyiségű tanulnivalót kell a tanulóknak adni”.

(Borítókép: Lengyel Zsuzsanna pedagógus magyarórát tart egy diáknak a miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskolában koronavírus-járvány idején 2020. április 22-én. Az iskolában heti egyszer oktatást tartanak azoknak a tanulóknak akiknek nem áll rendelkezésére megfelelő felszerelés hogy részt vegyenek a digitális oktatásban. Fotó: MTI/Vajda János)