A kormány szerint az élet újraindítása miatt van szükség a milliárdokba kerülő vadászati kiállításra

2020.05.12. 20:41

A tervek szerint 2021-ben lesz a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevével fémjelzett, de mára már Kovács Zoltán államtitkár által szervezett vadászati kiállítás, amire még a koronavírus-járvány közepette is milliárdokat csoportosítanak át. Erről kérdezte a kormányt Szabó Tímea és Vadai Ágnes is. 

A kérdések:

  • "A vadászati kiállítás költségei helyett miért nem a járványügyi alapot növelte a kormány 1,677 milliárddal?" - Szabó Tímea (Párbeszéd)
  • "A mostani COVID-19 járvány tanulságait figyelembe véve érdemes olyan kiállítást megrendezni, ahová 1 millió látogatót várnak?" - Vadai Ágnes (DK)

Minderre Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára mindösszesen egy mondattal válaszolt írásban:

Az élet újraindulása szempontjából fontos a világszínvonalú nemzetközi rendezvények megtartása Magyarországon.

Az idei költségvetésről április végén újabb 1,677 milliárdot forintot csoportosítottak át a vadászati kiállításra. Egyben rögzítették azt is, hogy a kiállítás és a hozzá kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos eszközbeszerzésekre nem vonatkozik az a 2013 év végi kormányhatározat, mely a kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinél tilalmat rendel el többek között autók, bútorok, informatikai eszközök beszerzésére.

Kapcsolódó
Újabb 1,67 milliárdot csoportosítanak át a vadászati kiállításra

Újabb 1,67 milliárdot csoportosítanak át a vadászati kiállításra

A 2021-es expóra már eddig is több mint 3 milliárd forintot költöttek, most a projekt mentesült az eszközbeszerzési tilalom alól is.

Kapcsolódó
Index - Belföld - Titokzatos vadászati gigaprogramba önti a pénzt az állam

Index - Belföld - Titokzatos vadászati gigaprogramba önti a pénzt az állam

Eredetileg csak 387 millió forintot szánt a 2021-es hazai világkiállításra a kormány, most már 50 milliárdnál járnak a nyilatkozatok. Miközben sorra cserélődnek a fontos emberek a projek ...

Legutóbb a kormány tavaly novemberben csoportosított át 2 milliárd forintot a vadászati kiállítás előkészítésére, a kormányszóvivőből államtitkárrá kinevezett, majd a világkiállítással is megbízott Kovács Zoltán egy Facebook-posztjából pedig az is kiderült: tavaly decemberig már több mint 3 milliárd forintot költöttek el a 2021-es expóra. A tervezett vadászati világkiállításra öntött pénzekről itt és itt írtunk bővebben

Kapcsolódó
Eddig több mint 3 milliárd forintot költöttek a vadászati világkiállításra

Eddig több mint 3 milliárd forintot költöttek a vadászati világkiállításra

Kovács Zoltán exkormányszóvivő „rövid áttekintést adott” arról, hogy áll a 2021-es esemény szervezése.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

18 perce

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

3 órája

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Címlapon
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely tényleg a világ leggyávább főpolgármestere.

33 perce

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

4 órája

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Címlapon
A parlament előtt a javaslat, júliustól adómentes lesz a csed és a gyed

A parlament előtt a javaslat, júliustól adómentes lesz a csed és a gyed

Megkezdődhet a vita az Országgyűlésben.

20 perce

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53