schanda tamás
32 találat az Indexről, és a környékéről.
Görénykurzust emleget az ügyvéd, ahol Balog a legkártékonyabbak között volt.
A miniszterelnök szerint már csak egyetlen kérdés maradt.
Schanda Tamás elmondta, ki járt közben K. Endre érdekében.
2023. december 29., 08:58
Novák Katalin egy már ismert politikust nevezett ki főigazgatónak, de más személyekről is döntött.
Vagyonnyilatkozat vs valóság.
Az új államfő kedden lépett hivatalba, és nem is tétlenkedett.
Az új köztársasági elnök kihirdette csapatát.
Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
A túlnyomó többség betartja az árstopot, de 17 helyen találtak kifogásolnivalót.
Schanda Tamás szerint így környezetbarát irányba fordíthatják a közlekedést.
Jelentősen emelkedik a fenntartásra és a fejlesztésre fordítható összeg mértéke.
2021. december 27., 09:31
Ebben az ütemben gyarapodott az úthálózat az elmúlt három egymást követő évben.
2021. december 21., 10:31
Január 7-ig lesznek érvényesek a dolgozó- és tanulóbérletek a vasúti és a közúti járatokon.
2021. december 18., 21:05
Schanda Tamás, az ITM álamtitkára azt mondta, hogy szerintük komoly környezetvédelmi kockázatokat hordoz magában a technológia.
Egy figuránál jelölési hiányosságot találtak.
A vignetták online megvásárolhatók.
2021. november 29., 20:37
Az ITM minisztere úgy véli, Karácsony Gergely terel.
2021. november 27., 11:19
Magyarország 2050-re klímasemleges országgá válik – emlékeztetett az államtitkár.
2021. november 25., 14:52
Az államtitkár szerint ez mérföldkőnek számít.
2021. november 25., 12:14
Új fogyasztóvédelmi szabályok lépnek életbe.
A cél: minden településről fél órán belül elérhető legyen egy gyorsforgalmi út.
Tizenegy közúti helyszínen próbálják ki a kerékpárutaknál bevált megoldást.
Október 4-én, hétfőn reggel 8 órakor nyílik meg az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat legújabb szakasza.
2021. szeptember 28., 18:46
Magyar fejlesztés Mercedes-Benz-alapokra.
2021. augusztus 31., 14:09
Az idei első félévben mindössze 23, unión kívüli harmadik országból származó sportoló kapott munkavállalási engedélyt Magyarországon
2021. augusztus 29., 08:43
Befejeződtek a Deák Ferenc híd lezárásával járó javítási és megerősítési munkák.
2021. augusztus 19., 13:03
2021. augusztus 8., 10:27
A késésekről nem esett szó.
2021. augusztus 7., 12:40
A programban tíz felsőoktatási intézmény vesz részt.
Még van esély bekerülni egyetemre.
A diákok négyötöde állami képzésen folytathatja tanulmányait.