Halálra ütötte ismerősét egy tatabányai férfi
Emberölés miatt indított eljárást egy 33 éves tatabányai férfi ellen a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, írja a police.hu.
A gyanú szerint H. Imre 2020. április 12-én este Tatabányán szóváltásba került egy ismerősével, akit több alkalommal is megütött. A sértett emiatt életét vesztette, a tettes a holttestet ezután egy Szomód külterületén lévő tanyára vitte, és elásta. A holttestre 2020. május 15-én találtak rá, a rendőrség ekkor szerzett tudomást a bűncselekményről.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, és mindössze 24 órára volt szükségük ahhoz, hogy elfogják a bűncselekmény elkövetőjét, akit május 16-án kihallgattak és őrizetbe vettek.
A 33 éves férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, Ami után a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.