Az Őrségben is lázadnak a vonatmegszüntetés ellen

2020.06.10. 07:39
Múlt szombattól vonatpótló buszok szállítják az utasokat az őrségi vasút nyomvonalán a MÁV járatritkítási tervei szerint. Az őrségi polgármesterek közös levelet írtak Palkovics László miniszternek.

Györke Gyula, Bajánsenye polgármestere a Vaol.hu-nak fejezte ki felháborodását: 

A járvány miatt mindenki szót fogadott, betartottuk a korlátozásokat, az emberek otthon maradtak. Persze hogy nem vonatoztak. Most meg arra hivatkozva, hogy kevés az utas, megszüntetik a vonatközlekedést. Ez rendkívül hátrányosan érinti az őrségi embereket. Itt van egy villamosított, környezetbarát közlekedési lehetőség, most mégis buszozhatunk. Az időzítés is érthetetlen: miért a korlátozások feloldásakor és a turistaszezon kezdetén történik mindez? 

– kérdezi, megjegyezve azt is, hogy a MÁV nem kereste meg a települések vezetőit.

A lap szerint Grózinger Csaba, Felsőjánosfa polgármestere kezdeményezte, hogy az érintett polgármesterek írjanak levelet az illetékes miniszternek. Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek két hete küldték el a levelet, amelyet tíz őrségi polgármester írt alá. Azt kérik, gondolja át és vizsgálja felül a döntést.

A vonatközlekedés felfüggesztése nagyon rosszkor jött, állítja Grózinger Csaba. A nyári szezonban sok turista választotta azért az Őrséget, mert vonattal akár Budapestről is ide lehetett jutni, és vonaton a kerékpárt is le lehetett hozni. Egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus. Az őrségi vonat önmagában is élmény volt a völgyhíddal és az alagúttal. A busz a kerekesszékes emberek lehetőségeit is rontja. Sok ember vonattal járt Zalaegerszegre szakorvoshoz, de diákok is szívesen választották a vasutat Zalaegerszeg vagy akár Budapest felé.

Sokan bíztunk benne, hogy előbb-utóbb megszűnik az a bizarr helyzet, hogy a modern, villamosított, 120 km/óra sebességre tervezett vonalon még mindig a jó öreg csehszlovák dízelmozdonyok járnak. Nem gondoltuk, hogy még ez is megszűnik, és a lassúbb, kényelmetlenebb busz lesz helyette. Legalább fél órával nő majd a menetidő 

– mondta a polgármester.

A napokban Macsári József, a járatritkításban szintén érintett Szeghalom polgármestere is hasonló tartalmú levélben fordult a MÁV vezetéséhez.

Mint arról beszámoltunk, szakmai szervezetek és fórumok össztűz alá vették a MÁV és az illetékes minisztérium által kitalált vasúti járványmenetrendet. A múlt szombaton életbe lépett ritkított menetrend és járatmegszüntetés számos furcsaságot tartalmaz, és sokan attól tartanak, hogy pont a Fidesz által korábban megmentett mellékvonalak felszámolását jelenti.