A Helsinki szerint a rendőrség helytelenül járt el, amikor megbüntette a dudáló tüntetőket

2020.06.10. 15:48

Közzétette a rendőrségnek küldött észrevételeit a Magyar Helsinki Bizottság a Clark Ádám téri dudálós tüntetők ügyében. 

Hadházy Ákos, Szél Bernadett és a Momentum április végén és május elején több dudálós tüntetést szervezett a Clark Ádám térre. Így tiltakoztak Kásler Miklós utasítása ellen, aki elrendelte, hogy a kórházak pár nap alatt tegyék szabaddá ágyaik 60 százalékát.

A tüntetőket hétről hétre megbírságolták a rendőrök  "indokolatlan hangjelzés elkövetésére" hivatkozva, a kiszabott pénzbírság aztán közösségi adománygyűjtéssel végül összejött

A Magyar Helsinki Bizottság szerint a rendőrségnek előbb el kellett volna döntenie, hogy szükséges- és arányos-e olyanokon számon kérni a KRESZ szabályait, akik

egyik legfontosabb alapjogukkal, a véleménynyilvánítás szabadságával akartak élni járvány idején."

A civil szervezet közleményében arról ír, az Alaptörvény értelmében "minden egyes alapjog, így a véleménynyilvánítási szabadság is csak a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, a szabadságjog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható." 

Ezt figyelembe véve szerintük aránytalan volt a tüntetőket a KRESZ megszegése miatt büntetni. A dudálás lakott területen való tiltása azért került korábban a KRESZ-be, hogy az autósok feleslegesen ne keltsenek a riadalom keltésére is alkalmas hanghatásokat.

A „lánchídi tüntetésen” azonban a szervezet álláspontja szerint senki nem riadt meg, hiszen egy forgalmas köztéren az autók lassan haladtak, és folyamatos volt a dudálás, egy előre meghirdetett autós demonstráción. Hozzáteszik, a gyülekezési jog gyakorlásának része a hangtechnikai eszköz engedély nélküli használata, így álláspontjuk szerint egy tüntetésen az autó dudájánál akár százszor hangosabb erősítéshez sem kell hatósági engedély.

Mint felidézik, eddig is számos példája akadt a dudálós autós felvonulásoknak, amit a rendőrség nem büntetett. Ilyenek például a lakodalmi menetek vagy ilyen volt az is, amikor a magyar fociválogatott sikeres Európa-bajnoki meccsei után az autósok örömükben dudáltak. "Ezek ugyanúgy formálisan a KRESZ szabályaiba ütköznek, a rendőrség mégsem bírságolt – tegyük hozzá, helyesen" - olvasható a közleményben. 

Hozzáteszik, járvány idején az autós dudálás egyébként is egyike azon kevés véleménynyilvánítási formának, amely ugyan köztéren történik, de figyelembe veszi a távolságtartás legitim járványügyi követelményét.

Ezért szerintük a szabálysértési hatóságnak meg kellene szüntetnie az eljárást ez ügyben, mert járvány idején autós dudálással tiltakozni nem jelent veszélyt a társadalomra.

A Magyar Helsinki Bizottság közzétette a a rendőrségnek írt észrevételeit, ezeket itt lehet olvasni:

  1. Amikor csak a közúti közlekedési szabályok (KRESZ) kisebb fokú megsértése miatt indult eljárás a szabálysértési törvény alapján.
  2. Amikor veszélyhelyzetre meghatározott magatartási szabályok („gyűlésen tartózkodni tilos”) megszegése miatt is indult eljárás.
  3. Amikor a lakóhely alapos indok nélküli elhagyása miatt is indult eljárás.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.

március 2., 05:57

  • Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.

március 1., 18:27

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.

17 perce

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.

március 1., 17:03

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

2 órája

  • Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Exkluzív interjút ad a kormányfő.

március 1., 17:09

  • Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.

március 1., 17:17

  • Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.

március 1., 15:43

  • Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.

2 órája

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.

március 1., 07:57

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.

március 1., 09:59

  • Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.

március 1., 08:27

  • Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Meglepő eredmény született.

március 1., 12:53

  • Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.

március 1., 09:31

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

6 órája

  • Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.

március 1., 10:40

  • Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány

„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány

A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.

március 1., 12:31

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.

március 1., 06:20

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

3 órája

  • Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt

A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt

A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.

március 1., 12:55