Müller Cecília: Lehet kézfogással köszönni
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást indított, ugyanis péntek reggel ismeretlen tettesek Müller Cecília nevében hamis leveleket küldtek ki elsősorban egészségügyi intézményekbe – jelentette be az operatív törzs pénteki tájékoztatóján Gál Kristóf alezredes, az ORFK szóvivője.
Az adathalász levél ingyenes védőeszközöket ígért, hogy ezzel vegye rá a mellékelt űrlap le- és kitöltésére a levél címzettjét. Az alezredes szerint a levelek magyartalansága, valamint az, hogy sem a formai, sem a tartalmi követelményeknek nem felelnek meg, már önmagában gyanakvásra adhatott okot.
Gál arra figyelmeztetett, hogy a levél csatolmányát senki ne nyissa ki, és az űrlapot se töltse ki senki.
A rendőrség azt kéri, hogy aki kapott ilyen gyanús levelet, az jelentse ezt a csirt@nki.gov.hu címen.
Egy Index-olvasó ezt a képet küldte nekünk:
Pénteken a friss járványadatok elsorolása mellett Müller Cecília ismertette a Közegészségügyi Laboratórium szennyvízvizsgálatainak alakulását is: Budapest összes szennyvíztelepéről vettek már mintát, ezekben ki lehet mutatni a vírus jelenlétét, de azt is, hogy a jelentősen csökkent a kimutatható „kópiaszám”.
Ez azt jelenti, hogy a fővárosban az elkövetkező egy-két hétben nem várható a fertőzésszám növekedése, magyarázta a tisztifőorvos.
A szennyvízvizsgálat vidéken is elkezdődött.
Müller ezután hosszan beszélt a védőnők „hungarikum” szerepéről, majd az operatív törzs tagja válaszoltak néhány kérdésre:
- Az országos tisztifőorvos szerint nyáron több a baleset, emiatt nagyobb a vérigény, miközben nehezebb a véradásokat megszervezni, ezért külön kért mindenkit véradásra.
- Müller Cecília szerint a jelenlegi járványhelyzet lehetővé teszi a kézfogást.
- Elképzelhető, hogy lassan lehetőség lesz arra, hogy az idősotthonokban élőknek engedélyezzék az intézmények elhagyását rövid látogatások idejére. Müller megköszönte az érintettek türelmét.
- Az országos tisztifőorvos szerint lesz második hulláma a koronavírus-járványnak, ezért „éberségre” van szükség. Müller ezzel indokolta az úgynevezett „járványügyi bevetési egység” létrehozásának szükségességét.