Karácsony sávosan növekvő parkolási díjakat vezetne be a Belvárosban
Egységes szemléletben készült új parkolási rendszerre van szükség a fővárosban, amely az első negyedórában ingyenes, azután pedig sávosan növekvő díjakat tartalmaz a belvárosban – mondta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön, a budapesti Városháza Facebook-oldalán közvetített, Budapest Restart című beszélgetéssorozat negyedik adásában.
Karácsony azért tartja szükségesnek a progresszív díjazási rendszer bevezetését a Belvárosban, hogy mindenki csak addig parkoljon, amíg az feltétlenül szükséges, és így gyorsabban váljanak szabaddá a helyek, könnyebben lehessen parkolni a városban. Megjegyezte, a parkolás ingyenessé tétele ezzel éppen ellentétes hatást váltott ki, hiszen sokan hetekig egy helyen hagyják az autójukat, emiatt pedig gyakorlatilag lehetetlenné vált a parkolás.
A főpolgármester kitért arra is, nem mindenhol, vagyis nem fűnyíróelv alapján akarják csökkenteni a sebességkorlátot, hanem csak azokon a helyeken, ahol azt a közlekedés biztonságának növelése, vagy a zajterhelés, illetve a légszennyezés csökkentése indokolja.
Karácsony Gergely elmondta, a budapesti és az agglomerációs közlekedést a jelenleginél sokkal jobban össze kell fésülni.
A főpolgármester a kormányt dicsérve megjegyezte, a közlekedés szempontjából is jó irányt jelenthet a rozsdaövezetben épülő lakások áfakedvezménye. (MTI)