Gyereket ütött el egy kerékpáros Miskolcon, majd elhajtott
Megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el az a kerékpáros, aki 2020. július 29-én Miskolcon, az Erzsébet téren elütött egy gyereket. A gyerek megsérült a baleset következtében. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indított eljárást az eddig még ismeretlen személy ellen, írja honlapján a rendőrség.
A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki információval rendelkezik a bűncselekmény elkövetésével, illetve elkövetőjével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.