Bekameráznák a Roma Holokauszt Emlékmű környékét
Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes a Facebook-oldalán jelentette be, hogy roma szervezetekkel való megbeszélései után olyan előterjesztést nyújtott be a Fővárosi Közgyűlésnek, miszerint bekameráznák a Roma Holokauszt Emlékművet a budapesti Nehru-parton. Továbbá térfigyelő kamerákkal védenék a nyilasterror idején a Dunába lőtt zsidó embereknek emléket állító Cipők című alkotást is a Széchenyi rakparton.
A főpolgármester-helyettes közölte, a felvetését Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester is támogatásáról biztosította. A kamerázásról szóló határozat a Fővárosi Közgyűlés augusztus 27-i ülésén szerepel előterjesztésként.
Kernel-Fronius emlékeztet rá, hogy legutóbb június 2-án gyalázták meg a Roma Holokauszt Emlékművet (ld. a bejegyzéshez csatolt fotót), de korábban is rendszeresen rasszista, kirekesztő feliratokat fújtak fel rá. A Cipők című emlékművet is többször meggyalázták már, a legemlékezetesebb az az eset volt, amikor a jobbikos Kulcsár Gergely beleköpött az egyik cipőbe, majd erről büszkén tájékoztatta párttársait. Kulcsár indult volna a legutóbbi önkormányzati választáson Jobbik-LMP-Momentum színeiben Debrecenben, de végül visszaléptették.