Elütötték a lovast, elpusztult a ló

2020.09.07. 11:59
Éjszakai minden világítás nélkül közúton lovagolt egy férfi, akit későn vett észre egy arra autózó sofőr.

A lovakat lelövik, ugye?, hangzik az 1969-es film klasszikus címe, esetünkben a lovakat elütik, ugye lehetne a Veszprém megyében történteket összefoglalni. Egy 23 éves férfi 2019 szilveszterének estéjén, éjszakai sötétben lovagolt társával Pápa-Kéttornyúlak felől Dáka irányába az út melletti füves padkán. Sem a lovon, sem lovasán nem volt fényvisszaverő vagy világítóeszköz, illetve ruházat, miközben az előtte lovagló társa a mobiltelefonjával igyekezett világítani az esetlegesen arra közlekedő autóknak – olvasható a ugyeszseg.hu portálon. 

A lovasok a késő esti sétájuk során egyszer csak jobbra fordultak, hogy az út melletti vízelvezető árkon átkeljenek, ám így a hátul haladó lovasnak az akadály előtt hátrálnia kellett, ezzel pedig lényegében elfoglalta a jobb oldali forgalmi sávot. Szerencsétlenségére pont ekkor ért oda egy szabályosan közlekedő autós, amelynek sofőrje a koromsötétben már csak későn látta meg az állatot és lovasát, így az állatnak ütközött.  Az ütközés után a sofőr csonttörést szenvedett, míg a szerencsétlen állat elpusztult. 

Kapcsolódó

Amish lovas kocsit sodort el az ár Kentucky államban

Négy gyerek meghalt a balesetben, egyet pedig eltűntként keresnek.

Az ügyészség közlése szerint a balesetet egyértelműen a felelőtlen lovasok okozták, akik nem tartották be a KRESZ előírásait.