Már 110 ezer diplomát állítottak ki nyelvvizsga nélkül

2020.09.10. 16:23

Mintegy 110 ezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a nyelvvizsgákkal összefüggő engedményeknek köszönhetően – jelentette be Shanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a Facebookon. 

Azért döntöttek tavasszal a korábban előírt követelmények időszakos eltörlése mellett, mert a koronavírus-járvány idején nemcsak az emberek egészségét és életét, de a gazdaságot, a magyar emberek megélhetését is védeni kell.

Kapcsolódó

Nyelvvizsga nélkül is átvehetők a diplomák

Mesterképzésre is lehet most jelentkezni idegennyelv-ismeret nélkül, erősítette meg az Emmi a HÖOK-nak.

A változtatásnak köszönhetően az érintett fiatalok jobb munkaerőpiaci helyzetbe kerültek, hiszen olyan állásokat is megpályázhattak, amelyeket a diplomájuk kézhezvétele előtt nem. A munkáltatók pedig így is biztosak lehetnek abban, hogy megfelelő szaktudással rendelkeznek a jelentkezők, hiszen a záróvizsgát letették, bizonyították, hogy elsajátították a szükséges ismereteket – mutatott rá az államtitkár.

A gazdaságvédelmi akcióterv egyik első intézkedése volt, hogy azok, akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatták a diplomájukat.

A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára, a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alap- és mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül.

A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez.