Diána
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

A legfőbb ügyészség szerint az OLAF-nak semmihez nincs joga, de azért követi az ajánlásait

2020.09.11. 14:05

A magyar ügyészség továbbra is az uniós átlagot meghaladó arányban emel vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF ajánlásai nyomán – tudatta a Legfőbb Ügyészség (LÜ) közleményben a honlapján. A hivatal minap nyilvánosságra hozott 2019-es éves jelentése szerint a magyar ügyészség a 39 százalékos uniós átlagot lényegesen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 47 százalékában emelt vádat 2015 és 2019 között.

Az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma folyamatosan csökkent az elmúlt években, 2015-ben és 2016-ban még 10-10 ajánlás érkezett, 2017-ben már csak 6, 2018-ban 4, míg 2019-ben pedig 3. Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás – közölte az LÜ. Az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez. Erre sem felhatalmazása, sem pedig eszköze nincs.
A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a protokollnak megfelelően az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, ha pedig már folyamatban volt, akkor az OLAF ajánlását az ügy irataihoz csatolták, és abban értékelték.