Nem tudja megmondani az Alapjogokért Központ, hogy mennyibe kerül a saját kampánya

2020.09.14. 17:22

Nemrég az Alapjogokért Központ „Igazság, erő, felemelkedés” szlogennel indított egy kampányt, a hvg.hu pedig megkereste a kormányközeli agytröszt igazgatóját, hogy mennyibe került az egész, a portál által megszólaltatott iparági forrás szerint ugyanis csak a kampányt kísérő videó 150 millió forintba kerülhetett túlárazás nélkül is. Az Alapjogokért Központ annyit közölt,

a kampány költségeinek végleges összegét annak zárultával, szeptember végén fogjuk mi is pontosan tudni. A költségekkel a mindenkor hatályos jogszabályok szerint fogunk elszámolni.

A lapnak Szánthó Miklós igazgató nem akart nyilatkozni, csak a sajtóosztály válaszolt írásban. E szerint a kampányt kísérő videó cselekvésre sarkall,

motiválja a nézőket, hogy meg tudják élni magyarságukat, és hogy történelmünk fényében átgondolják azt a lehetséges perspektívát, hogy nyugati vagy keleti hatalmakhoz történő kényszeres alkalmazkodás helyett a velünk élő népekkel összefogva tegyük naggyá a Kárpát-medencét.

A kérdésre, hogy terveznek-e később hasonló kampányt indítani, az volt a válasz, hogy jelenleg nem tervezik, de soha ne mondd, hogy soha.

Az Átlátszó korábban arról írt, hogy az Alapjogokért Központot a működése első két évében, 2013-ban 31,6 millió, 2014-ben pedig 49 millió forinttal támogatta a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány a Jogállam és Igazság Kft.-n keresztül. 

Kapcsolódó

Kinevezték a Fidesz médiabirodalmának új vezetőjét

Szánthó Miklós, a kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatója lett Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának feje.

Kapcsolódó

Kinevezték a Fidesz médiabirodalmának új vezetőjét

Szánthó Miklós, a kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatója lett Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának feje.