Sereghajtók vagyunk az idősellátásban
Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy az idősek, főleg a járvány miatt, igencsak kiszolgáltatottak. A zöldpárt komoly állami, kormányzati felelősségvállalást várna el.
Magyarország az idősellátásra a GDP-jének mindössze 0,4 százalékát fordítja, ami az utolsó előtti helyre elegendő az unióban. Emiatt kevés a férőhely az időseket ellátó intézményekben, az 1,8 millió idősre mindössze alig 50 ezer jut
– mondta a politikus.
Az LMP társelnöke a problémák közé sorolta, hogy egy szociális gondozó nem tudja eltartani a családját a jövedelméből, az idős hozzátartozót ápolók juttatásából pedig egyáltalán nem lehet megélni. Véleménye szerint a megoldást a többi között a férőhelyszám bővítése jelentheti. Emellett az otthongondozási díj megemelését is sürgeti az LMP, legalább a minimálbér szintjére, amihez társadalombiztosításnak is kell társulnia.
A szociális szektorban dolgozók bérének jelentős emelését is szorgalmazza a politikus. Úgy látja, számukra életpályamodellt kell kidolgozni, és azonnal biztosítani kell az egészségügyben nyújtott 500 ezer forintos bérkiegészítést.