Tisztítsuk meg az országot! - Lezárult a MÁV-pilot

2020.09.24. 22:15

A MÁV közreműködőként vesz részt az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Tisztítsuk meg az országot!” projektjében. A pilot program során három helyszín tisztult meg a 80-as vasúti vonal elővárosi szakaszán, több száz négyzetméter területen – közölte a MÁV.

A „Tisztítsuk meg az országot!” program kezdeményezi a vasúti és közúti létesítmények mentén, az erdőkben, a nemzeti parkok területén valamint az önkormányzati közterületeken fellelhető illegális hulladékok összegyűjtését. A pilot helyszínek értékelését követően ősszel megkezdődik a hulladékok felszámolása. Az idei év a projekt első üteme, amelynek eredményei alapján dolgozzák ki a következő időszakok feladattervét.

tisztitsuk meg szept 24 1

A vasúttársaság a pilot program keretében összesen 250 köbméter hulladékot szállíttatott el Budapest X. kerület, Rákos állomás rakodóterületéről.

Ez az adófizetőknek mintegy 9,5 millió forintjába került.

A MÁV törekedett arra, hogy a pilot helyszín reprezentálja mindazon körülményeket, amelyeket a vasúti területek megtisztításakor figyelembe kell venni, mint például a hulladékok összetétele (lom, vegyes építési-bontási, veszélyes), a terület megközelíthetősége, az összegyűjthetőség speciális körülményei, vagy a lebonyolítás módja (közmunkások igénybe vételével vagy külső partner bevonásával). Illegális hulladékot jellemzően települések környezetében, hajléktalanok tartózkodási helyein, ritkán látogatott üzemi területeken, szabadon megközelíthető helyszíneken, nyílt vonalak mentén helyeznek el.

A MÁV fővárosi és vidéki vasúti területeiről 2020 év eleje óta végzett illegális hulladék elszállítások összmennyisége elérte az 1475 tonnát, ami több mint 30 megrendeléssel csaknem nettó 72,5 millió forintba került. 

Idén Budapesten és Pest megyében 950 tonna (nettó 46,5 millió forint), vidéken 525 tonna (nettó 26 millió forint) illegális hulladék elszállításáról gondoskodott a vasúttársaság. A jogtalanul elhelyezett halmok összetételüket tekintve 60% nem veszélyes építési-bontási hulladékból, 38% lakossági lom hulladékból, 2% veszélyes építési-bontási és lakossági egyéb hulladékból állnak.

A MÁV öt év alatt országos szinten mintegy 18000 tonna illegális hulladékot szállíttatott el, hozzávetőlegesen fél milliárd forint költséggel.

Budapesten és Pest megyében 9700 tonna (mintegy 360 millió forint)-, vidéken 8100 tonna (hozzávetőlegesen 180 millió forint) illegális hulladék elszállításáról gondoskodott a vasúttársaság.,

A „Tisztítsuk meg az országot!” MÁV-pilot záróeseményén Dr. Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár kiemelte: pontos európai statisztikák hiányában csak megbecsülni tudják azt a környezeti, egészségügyi és anyagi kárt, amit az illegálisan lerakott hulladékok okoznak, de az bizonyos, hogy akár egész Európában tetemes.

Dr. Boros Anita
Dr. Boros Anita

Az illegális hulladéklerakás ellen a magyar Kormány határozott fellépést sürget. A szeptember 21-én megjelent kormányhatározat értelmében a „Tisztítsuk meg az országot!” elnevezésű országos akció keretében 2020 és 2022 között négy ütemben kerül sor a közforgalmú területek, így a vasútvonalak megtisztítására is. A cél az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladék eltakarítása, lehetőség szerint úgy, hogy a probléma ne termelődjön újra. A projekt 2020-ban megvalósuló első ütemében 13 milliárd forint forrást biztosít a kormány az illegális hulladéklerakók felszámolására. Az első ütem eredményei alapján dolgozzák majd ki a következő időszakok feladattervét.

A MÁV tiltó táblákat helyez ki a már megtisztított területekre, vizsgálja a területhez való hozzáférés fizikai eszközökkel való megakadályozását, korlátozását illetve ellenőrzésekkel igyekszik fenntartani a területek hulladékmentességét. Az illegális hulladéklerakók felszámolása mellett az is fontos, hogy újabbak ne keletkezzenek, tehát a megtisztított területek szennyezésmentesek maradjanak.