Profitmegállapodás a lélegeztetőgép-bizniszben
Az Orbán-kormány 300 milliárd forintot költött 16 ezer lélegeztetőgépre, a Válasz Online pedig nemrég derített fényt arra, hogy az egyik szerződött partner a Fourcardinal Tanácsadó Kft., amely április 20-án írt alá egy szerződést, miszerint több mint 17 milliárd forintért ad el ezer lélegeztetőgépet a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.

Ehhez az üzlethez köze van Szabó László sógorának, Szeverényi Márknak is, de az egykori miniszterhelyettes és washingtoni nagykövet – aki jelenleg a Mediaworks elnök-vezérigazgatója – felesége is fontos posztot kapott.
Arra is rávilágítanak, hogy Szabó László a szerződés aláírásakor már a Mediaworks élén volt, felesége pedig még nem volt nagykövet. Szabó László sógora, Szeverényi Márk viszont épp ekkor juttatta be az SRF Zrt.-t a 17 milliárdos külügyi pénzt beszippantó Fourcardinal ernyője alá.
Mindez azért érdekes, mert ugyanekkor megszerezte a Fourcardinal tízszázalékos részét a szintén aznap alapított SRF Silk Road Fund Holding Zrt. Az új társasági szerződésben kikötötték a felek, hogy bizonyos kereskedelmi ügyletek után – ilyen például a lélegeztetőgép-üzlet – 7/8 részben az SRF-é lesz a profit.
Egyelőre nem sikerült kinyomozni, hogy pontosan kik állnak az SRF Zrt. mögött, azonban a Válasz Online a Fourcardinal–SRF-cégközösséget vizsgálva mindig Rahói Zsuzsanna miniszterelnöki főtanácsadó vagy Szabó László volt külügyminiszter-helyettes köreibe, családtagjaiba, illetve volt beosztottjaiba botlott.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Magasabb fokozatba kapcsol a Mohu, zsákos beöntéssel gyorsítják fel a palackok visszaváltását
Folyamatosan fejlesztik a DRS-t.
február 27., 12:39
- Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.
február 27., 15:09
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
27 perce
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
2 órája
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
február 27., 15:05
- Belföld
Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug
A Mandiner kiszámította, mennyit fizetne egy család más országokban a rezsiért.
11 perce
- Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.
február 27., 16:12
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon
Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.
5 órája
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
6 órája
- Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik
A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.
5 órája
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
6 órája
- Címlapon
Donald Trump titkos tárgyalásokba kezdett, már Volodimir Zelenszkij utódját keresi Ukrajnában
9 órája
- Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye
Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.
február 27., 06:09
- Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök
A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.
február 27., 05:52
- Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött
Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.
február 27., 06:13
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Címlapon
Csaknem 700 millió forintos büntetést kapott Magyarország az Európai Unió Bíróságától
További négy tagállamot bírságoltak meg.
3 órája
- Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására
A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.
február 27., 08:24
- Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban
Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.
február 27., 07:32
- Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális
Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.
február 27., 07:41
- Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában
A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.
február 27., 10:06
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
14 perce
- Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt
Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.
3 órája