Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Stefánia
2 °C
9 °C

Bajnai Gordonnal erősítene a Momentum Mozgalom

2020.09.26. 11:13

A Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András a Blikknek adott interjúban beszélt arról, hogy olyan szakembereket is el tudna pártjában képzelni, mint a korábbi miniszterelnök. Mint mondta, most már minden energiájukkal a 2022-es választásokra készülnek, ehhez pedig a legjobb szakemberek kellennek, így kerültek a látókörükbe „nagy öregek”, mint például Bajnai Gordon is. Fekete-Győr szerint a kiszemeltjeik, a „nagy öregek” leginkább a szakpolitikusaik felkészítésében fognak segíteni. 

Kitért arra is, hogy mielőtt bárki pletykákba kezdene,

nem arról van szó, hogy egy választási győzelem esetén Bajnai például állami posztot kap cserébe. Mindössze szívesen segítenek az ellenzéknek.

A Blikk információi szerint tanácsadói minőségben segítheti az ellenzék munkáját még Bajnai mellett két egykori külügyminiszter, Jeszenszky Géza és Balázs Péter, az egykori jegybankelnök Bod Péter Ákos, ahogy Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter neve is felmerült. 

Kapcsolódó

Fekete-Győr András: Dobrev Klára listavezetésével nem lehet nyerni!

Az ellenzéki párt már dolgozik az új kormányzati csapatán. 700 ember felkészítése zajlik.