Varga Zsolt Andrást jelölték a Kúria elnökének

DBZOL20190408006
2020.10.05. 14:51

Elfogadta Áder János államfő jelölését a Kúria elnöki tisztére Varga Zsolt András, aki kinevezése esetén Darák Pétert váltja. Darák 2021. január 1-jéig tölti be a pozíciót. A Kúria elnökét az Országgyűlés választja meg az államfő javaslatára, kilenc évre, titkos szavazással.

Varga Zsolt András az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett jogászként 1995-ben, később ugyanitt szerzett PhD-fokozatot is, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen habilitált. 2012 óta egyetemi tanár, emellett katekéta, lelkipásztori munkatárs.

Kapcsolódó

Darák Péter a Kúria, Handó Tünde az OBH elnöke

Titkos szavazással döntött a parlament az új bírósági vezetőkről.

Több fővárosi ügyészségen is dolgozott, majd az Országgyűlési Biztos Hivatalába került, ahol idővel hivatalvezető lett. Két alkalommal, összesen mintegy tíz éven át tevékenykedett a legfőbb ügyész helyetteseként, majd a Velencei Bizottság tagja lett. 2014 szeptemberétől alkotmánybíró. 2017 és 2019 decembere között a Velencei Bizottság nemzetközi jogi albizottságának alelnöke, majd az alkotmánybírósági albizottságának alelnöke lett.

Július 1. óta határozatlan időre kinevezett bíró. Emellett a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének tagja, valamint az Európa Tanács mellett működő CPGE, valamint CCPE tudományos tanácsadója.

Tagja a Közigazgatási Továbbképzési Kollégiumnak, valamint az országgyűlési biztos civil konzultációs testületének. Ugyancsak tag a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsában, valamint számos szerkesztőbizottságban. Tagja az European Law Institutnak.

(Borítókép: Varga Zs. András. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)