Orsolya
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

A halál oka: felségsértés és lázadás – Arad 171

Aradi13
2020.10.06. 05:59
Gerő András történész: A nevek fontosak, de a nemzeti emlékezet még inkább

Százhetvenegy éve, 1849. október 6-án tizenhárom honvédtiszten torolta meg a Habsburg Birodalom az 1848/49-es magyar forradalmat és szabadságharcot, amelynek leveréséhez az Orosz Birodalom katonai beavatkozására volt szükség. A honvédtisztek korábban az osztrák Császári-Királyi Hadseregben szolgáltak,

mindegyiküket felségsértés és lázadás miatt ítélték halálra Aradon,

majd ott is végezték ki őket. A történelmi emlékezet a magyar szabadságért harcoló 13 aradi vértanúként ismeri el a bátor férfiakat. A véres október 6-i dátumhoz tartozik, hogy ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost is.

Az egykori vesztőhelyen ma egy emlékoszlop áll, a 13 honvédtiszt emlékét pedig a 2004-ben visszaállított Szabadság-szobor őrzi Aradon.

Cserna Károly rajza az aradi vesztőhelyről, a Vasárnapi Ujság illusztrációja, 1890
Cserna Károly rajza az aradi vesztőhelyről, a Vasárnapi Ujság illusztrációja, 1890
Fotó: Wikipedia

2001-ben az első Orbán-kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át: 

minden évben katonai tiszteletadással félárbócra eresztik a nemzeti trikolórt, illetve középületekre tűzik ki a gyászlobogót. Az iskolákban megemlékezéseket tartanak, és a tananyag része, hogy minden magyar iskolás megtanulja a honvédtisztek nevét:

  • Knezić Károly
  • Nagysándor József
  • Damjanich János
  • Aulich Lajos
  • Lahner György
  • Poeltenberg Ernő
  • Leiningen-Westerburg Károly
  • Török Ignác
  • Vécsey Károly
  • Kiss Ernő
  • Schweidel József
  • Dessewffy Arisztid
  • Lázár Vilmos

Bár az 1956-os események látszólag nagyobb hangsúlyt kapnak napjainkban, az Indexnek nyilatkozó Gerő András történész nem ért egyet azzal a felvetéssel, hogy 1849. október 6-a emlékezete alul lenne reprezentálva a másik, évente visszatérő gyásznappal, november 4-ével szemben.

Rengeteg utca és közterület őrzi az aradi vértanúk és Batthyány Lajos nevét, továbbá számtalan helyi, illetve iskolai megemlékezés kíséri a gyásznapot. Ennek van egy folyamatossága a magyar történelemben 

– hívta fel a figyelmet a történész, aki azt is hozzátette, hogy a Kádár-rendszerben is voltak megemlékezések.

Gerő András rámutatott, hogy míg 1848/49-cel kapcsolatban vannak különféle értelmezések, október 6-ról viszont konszenzus van, az aradi vértanúknak egyértelműen nemzeti mártírként van helyük a magyar történelemben. Gerő Andrásnak legalábbis nincs tudomása arról, hogy mértékadó vitakörnyezetben ezt bárki is megkérdőjelezte volna. A vértanúk eltérő származása ismert (a magyarok mellett volt közöttük német, osztrák szerb, horvát és örmény is), egyre többet tudunk a honvédtisztek életútjáról, arról, hogy különféle viszonyuk volt a magyar ügyhöz, de a sorsuk eggyé lett a kivégzésükkel.

Egyértelműen bekerültek a nemzeti panteonba 

– fogalmazott Gerő.

A történész elmondta, mindig egyfajta műveltségi teszt szokott lenni, hogy valaki képes-e felsorolni az aradi vértanúk nevét, de általában a többség nem tudja, szerinte azonban nem ez a lényeg. 

A nevek is fontosak, de a legfontosabb az, hogy egy nemzet emlékezetében megmaradjon: ezek az emberek a saját vérükkel hoztak áldozatot a magyar nemzeti ügyért.

Gerő szerint 1848/49 a szabadságteli magyar nemzettudat érzelmi áttörési pontja volt, és bár az utókor szabadságharcként mondja, a kor szereplői nem feltétlenül így nevezték,

Kossuth Lajos például önvédelmi háborúnak, Horváth Mihály, 1848/49 első történetírója pedig függetlenségi harcnak hívta.

A magyar nemzetvallás – mert minden nemzet egy szekuláris vallási struktúra – átcsapási pontja volt 1848/49, és ennek sajátossága az aradi vértanúk mártíromsága

– fogalmazott.

De miért vagyunk ennyire búvalbéleltek? 

Gyakran elhangzik, hogy a magyarság történelmi drámái, tragédiái nagyobb hangsúlyt kapnak az emlékezetpolitikában, mint a győzelmek és a sikerek. Többet van szó 1848/49-ről, mint mondjuk az 1867-es kiegyezés értelmezéséről, szimbolikájáról. Gerő András szerint erre az egyik válasz az, hogy a modern magyar nemzettudat valahol – a tágan értelmezett – reformkorban formálódott. A korszakból eredő két legemblematikusabb költemény: a Himnusz és a Szózat. Előbbiben a balsors a főszereplő, és egy fohásszal zárul: „Szánd meg Isten a magyart...” Utóbbi egy nemzethalál víziójával ér véget: „S a sírt, hol nemzet süllyed el...”

A történész mindezek alapján úgy látja, hogy a melankólia a magyar nemzettudatnak egy tartalmi és stilisztikai eleme. Ugyanakkor azt is kijelentette:

Magyarországon a siker, az mindig gyanús, a kudarc pedig mindig erkölcsileg felmagasztosít. Egy költő például akkor sikeres, ha belehal az ideáiba.

Gerő András szerint a magyar kultúrában a kompromisszum nem divat, miközben a normális politikai világ a kompromisszumok mentén működik, és csak a diktatúrákban nincs jelen.

Ha a felsorolt komponenseket összeadjuk, akkor közelebb jutunk ahhoz, hogy a magyar kultúrában miért nem ünneplik szívesen a sikert.

(Borítókép:  A tizenhárom aradi vértanú arcképe Barabás Miklós litográfiáján: Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos. Fotó: Wikipedia)