A balatonszemesi után most a balatonboglári kempinget hirdette meg eladásra az állam. A boglári ugyan nagyobb és városban van, de az áruk ugyanúgy egymilliárd forint – adta hírül az mfor.
Még a nyáron volt hír, hogy az állami tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) eladja a balatoni vitorláskikötők üzemeltetési jogát, illetve a koronavírus-járványra hivatkozva úgy döntött a társaság, hogy több balatoni ingatlanát is eladja. A balatonszemesi Hattyú kempingre már lehet licitálni, hétfőn pedig megjelent a balatonboglári Sellő kemping árverési hirdetménye is.
A cikk szerint a két árverés érdekessége, hogy annak ellenére, hogy bár a balatonboglári kemping nagyobb és jobb helyen is fekszik mint a balatonszemesi, a kikiáltási áruk abszolút megegyezik: mindkét kemping valamivel több mint egymilliárd forintba kerül.
Az eladás után nem lesz kötelező megtartani a kemping funkciót, és újabb luxusapartmanházat is lehet építeni a területen.
Licitálni október 27-től lehet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. aukciós oldalán.