Farkas
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Búcsú az eddig ismert Mol Bubi bérkerékpároktól

B  JG20191019016
2020.10.13. 07:22
Novemberrel lejár a MOL Bubi üzemeltetési szerződése. Az új kiírás alapján kevesebb és más rendszerű kerékpár lesz majd elérhető, s lehet, hogy öt hónapig is eltart majd, míg feláll az új rendszer.

Havi 100 forintra csökkentettük a MOL Bubi árát, valamint bevezettük az online regisztráció lehetőségét. Egyebek mellett ez is szerepelt Karácsony Gergely főpolgármester hétfői, közlekedésfejlesztési intézkedéseket felsoroló sikerlistáján. A 100 forintos Bubi-projektet a BKK videómarketinggel is megtolta, miután világossá vált, hogy az ország legnagyobb közbringarendszere felett a 2014-es indulása óta eljárt az idő. A Fővárosi Önkormányzat hétfői közlése szerint a regisztrált Bubi-felhasználók száma 100 ezer fölé emelkedett. 

Lehet, hogy sokan regisztráltak, de kevesen hajtották a bringákat.

Az már 2019 nyárán látszott, hogy nagy bajba került a MOL Bubi, miután korábbi használóinak több mint 40 százalékát elvesztette. Idén tavasszal már rugalmasabb használatot ígértek (mobilapplikációs bérlésről, a szivacstömlős helyett fújt gumikról és okoslakatról szóltak a hírek) annak érdekében, hogy Budapesten többen biciklizzenek. A jó hírek beharangozása ellenére azonban a napi 1600 felhasználás körüli mélyrepülést jelentő tavaly nyári időszak után sem nagyon emelkedett 2500 fölé a napi bérlésszám. 

Megújul a Bubi, de még hogy!

November végén a felhasználók által megismert rendszer üzemeltetési szerződése lejár, a fővárosi cég pedig a teljes közbringarendszert újragombolja. Ennek nyomán könnyen előállhat az a helyzet, hogy decembertől már senki sem tud majd Bubi kerékpárt bérelni.

A BKK persze megtartja a közbringarendszert, de a nevén kívül szinte semmit, legalábbis ez olvasható ki a kiírt működtetési pályázatból.

Az új rendszer a szoftverektől és hardverektől kezdve a grafikai és látványelemeken át a kerékpárokig szinte mindenben más lesz, annak ellenére, hogy 2017-ben ötéves fenntartási kötelezettséget vállalt a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) forrásából történő bővítésekor. A pályázat szerint az új Bubi megvalósítására minimum 5 hónap szükséges, így elképzelhető (az átállás szempontjából pedig magyarázható) , hogy a téli időszakban egyszerűen leáll a Bubi-hálózat.

Az új kiírás szerint a jövőben sem hajthatunk elektronikus rásegítéses Bubi pedeleceket, így a dombosabb vidékeken élő budaiak számára továbbra sem lesz vonzó alternatíva. Már csak azért sem, mert továbbra is meglehetősen nehezek lesznek: a pályázat a 19 kiló alatti eszközöket már nem díjazza többletponttal, így a jelenlegi 24,5 kg-os kerékpárok helyett 23 és 19 kiló közötti biciklikre készülhetünk. 

Ami azonban a legszembetűnőbb, hogy a jelenlegi 2071 kerékpárral szemben a pályáztató mindössze 1200 bringával számol, ami – ha lehívják a teljes, 30 százalékos opciót is – maximum 1560 darabig bővül, tehát a jelenleginél érezhetően kevesebb Bubi kerékpár szolgálja majd a fővárosiakat. Az új elképzelésben a jelenlegi hatásterületet bővítése sem szerepel. A megfogalmazott célhoz, azazhogy minél többen kerékpározzanak Budapesten, nem az új budapesti közbringarendszeren keresztül fogunk közelebb jutni.

(Borítókép: A MOL Bubi Batthyány téri gyűjtőállomása 2019. október 19-én. Fotó: Juhász Gábor / MTI)