SZFE: a helyzet fokozódik

2020.10.14. 07:22

Közeledik a végkifejlet a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében, miután Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke arról beszélt a Spirit Fm-en, hogy szerinte kifulladni látszik a diákok egyetemfoglaló akciója – ezt szerinte egyébként is egy 40-50 fős, „elég agresszív” kisebbség szervezi –, a dolgozók közül pedig ötvenen nyilatkoztak arról, hogy készek együttműködni az új kancellárral, Szarka Gáborral. A kuratóriumi elnök arról is beszélt, hogy 

amennyiben folytatódik a blokád, először a jövő héten az adminisztrációt, majd az oktatást is átviszik egy másik épületbe.

Az új campusba költözésre a kormány is biztatta, és erre forrás is van, sőt a kabinet már fel is ajánlott egy új, budapesti helyszínt ehhez, bár az még átalakításra szorul. Hosszabb távon egyébként is tervezték, hogy a Vas utca helyett egy új épületbe költöznek, de az szerinte legalább öt év még, mire megvalósul. 

Vidnyánszky arról is beszélt, hogy sajnálja, hogy vannak tanárok, akik úgy döntöttek, hogy elmennek, mert úgy gondolja, hogy annak, amit képviselnek,  helye van a szakmában és a magyar kulturális életben, ugyanakkor helye van másnak is. Azt is bevallotta, hogy nehezen éli meg, hogy megosztó személyiséggé vált, mivel naponta kap olyan üzeneteket, hogy szeretik a rendezéseit, de nem jól oldja meg a SZFE körüli helyzetet. 

Lépett az új kancellár is

Szarka Gábor kancellár tegnap levélben tiltotta meg az SZFE oktatóinak, hogy együttműködjenek az egyetemfoglalókkal,

amelyet a Mérce közzé is tett. Ezt követően az új vezetés egy közleményt is kiadott, amelyben közölték, hogy befejezettnek tekintik a szeptemberi tanévnyitón bejelentett „tanköztársaságot”, mivel az mostanra teljes egészében szétzilálta az egyetem belső működését és lehetetlenné tett minden párbeszédet. Közölték azt is, hogy nem biztosítják az egyetemfoglalás infrastrukturális feltételeit. A dolgozók tudomására hozták, hogy „munkajogi felelősséggel tartoznak”, ha nem tartják be az utasítást. A kancellár elrendelte az irodahelyiségek és egyéb munkavégzési és oktatási helyszínek munkaidőn, illetve oktatási tevékenységen túli zárását is, az egyetem épületeiben (a gyakorló helyszínek kivételével) pedig megtiltotta a kép- és hangrögzítő eszközök használatát. 

A közleményben arról is írnak a hvg.hu szerint, hogy az egyetem valamennyi munkavállalóját és hallgatóját névvel nyilatkoztatják majd a kialakult helyzetről és az SZFE vezetésével való együttműködési szándékukról. 

Szarka Gábor mindezt nyomatékosítandó, kedd este hattól lekapcsoltatta az internetet a 444.hu  információi szerint a Vas utcai és a Székely utcai épületekben, épp a diákok tervezett online fóruma előtt. 

Az SZFE oktatói a kancellári közleményre reakcióként kiadott, kedd esti közös közleményükben  visszautasították Szarka Gábor kijelentését az egyetem belső működésének szétzilálásáról. Mint írták, a „tanköztársaság” eszméje nem ellentétes mintatantervükkel és oktatási hagyományaikkal.

„Az oktatás a tanév kezdete óta az oktatók és a hallgatók részvételével zajlik. Az aktivitások és más okok miatt elmaradt órák pótlásáról az osztályfőnökök és oktatók a szokásos rendben gondoskodnak.”

Az oktatók a kialakult krízishelyzetért az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, az alapítvány élére kinevezett kuratóriumot és a Színház- és Filmművészetért Alapítvány által kinevezett új vezetést tartják felelősnek. Sérelmezik, hogy az SZFE új vezetése az egyetem belső levelezésén keresztül próbálja megfélemlíteni és megosztani a közösséget, és súlyos fenyegetésekkel kommunikál. Szintén nehezményezik, hogy az elmúlt, közel másfél hónapban senki nem állt szóba a hallgatókkal, hogy egyeztessen a követeléseikről, valamint ismét hangsúlyozzák, hogy a két rektorhelyettest jogsértően nevezték ki.

A közleményt 63-an írták alá, többek között Bagossy László, Fullajtár Andrea, Janisch Attila, Kiss Csaba, Szász János és Zsótér Sándor.